2025. december 2., kedd - Melinda

Archívum

Földrajzprofesszorok gyanítják Osama hollétét, nevet a hírszerzés

2009-02-25 659
Hiába állítják egyes híroldalak azt, hogy kaliforniai földrajzprofesszorok megtalálták az al-Kaida vezetőjét, az igazság ettől távol áll. Thomas Gillespie és John Agnew ugyanis csak találgatták, hol bújhat meg Osama bin Laden, mégis sikerült három házra leszûkíteniük a keresést. A hírszerzési közösség kételkedik.

A professzorok a dzsihadista vezetővel kapcsolatos mítoszokból, radikálisan leegyszerûsített viselkedési szabályokból, valamint az állatok és növények idő- és térbeli mozgását leíró biogeográfiai elméletekből állították össze saját módszerüket. Arra viszont, hogy Osama tényleg az afgán határ közelében lévő északnyugat-pakisztáni Paracsinar város három specifikus épülete közül valamelyikben bújik meg, mindkét kaliforniai kutató azt mondja: ez csupán egy gondolatjáték eredménye.

Tökéletesen illusztrálja ezt az a tény, hogy hiányos adatokból dolgoznak, így sokak szerint vélhetően eredményeik sem felelnek meg a valóságnak. Rengeteg mítosz terjed Osamáról, többek között az is, hogy vesedialízis-gépre van szüksége - a kutatók többek között ezt vették bizonyosságnak, így meg is könnyítették saját dolgukat, hiszen ettől fogva már csak elektromos hálózatokhoz vagy generátorokhoz közel eső zónákat kellett megvizsgálniuk.

A Wired által megkérdezett hírszerző forrás mindezekre csak azt állítja: a kísérlet csodálnivaló, a módszerek viszont "lagymatagok". A kaliforniaiak ugyanis állítólag alábecsülik egy terroristavezér képességeit, olyan modellel számolnak, ami szerint bin Laden nem utazhatott 12 mérföldnél messzebbre attól a ponttól, ahol utoljára látták - így azt hiszik, hogy a vezér és kísérete tényleg Paracsinarban bújik meg, ugyanis ha egy nagyvárosban vagy ahhoz közel él, az csökkenti a lebukás esélyét. Feltéve, ha a világ tényleg a kaliforniai egyetem szabályai szerint játszik.

 

Forrás: www.hvg.hu  

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Az SPM Invest több mint 2,3 milliárd koronáért vásárolt meg egy jelentős irodaegyüttest Brnóban

Az SPM Invest több mint 2,3 milliárd koronáért vásárolt meg egy jelentős irodaegyüttest Brnóban

More details
Lengyel lakáspiac: stabilizálódás a javuló hitelfeltételek hatására

Lengyel lakáspiac: stabilizálódás a javuló hitelfeltételek hatására

More details
A cseh ipari ingatlanpiac elérte a 13 millió négyzetméteres mérföldkövet

A cseh ipari ingatlanpiac elérte a 13 millió négyzetméteres mérföldkövet

More details
Az MI átalakító ereje: Európa döntésének pillanata

Az MI átalakító ereje: Európa döntésének pillanata

More details
A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek

A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek

More details
Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye

More details
Sikerült megmenteni a siófoki Balaton-makettet

Sikerült megmenteni a siófoki Balaton-makettet

More details
Adóváltozások, aktualitások a NAV szakértőivel, 2025. december 18.

Adóváltozások, aktualitások a NAV szakértőivel, 2025. december 18.

More details
Ares elindítja a Marq márkát a globális logisztikai platform egységesítésére

Ares elindítja a Marq márkát a globális logisztikai platform egységesítésére

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője