2025. május 11., vasárnap - Ferenc

Archívum

Mit nekünk válság? Ezerrel vesszük fel a jelzáloghiteleket?

2008-11-12 351
A Budapesten és Pest-megyében tevékenykedő www.kiado.hu hitelbróker szerint a várakozásokkal ellentétben az elmúlt hetekben nemhogy csökkent volna a magyar lakosság jelzáloghitel-felvételi kedve, hanem éppenséggel nőtt.

Amikor október elején az első hírek megérkeztek a svájci frank alapú jelzáloghitelek leállásáról, sok ügyfél „behúzta a kéziféket” és kiváró álláspontra helyezkedett. Az idő múlásával aztán egyre újabb és újabb hazai bankok függesztették fel ezen a téren a tevékenységüket (a teljesség igénye nélkül: Raiffeisen, Volksbank, MKB, CIB Bank), megint mások pedig szigorítottak a feltételeken (köztük volt például az Unicredit, a K&H, az UCB, az Erste). A jelentősebb kapuzárás október végéig lezajlott, illetve november közepéig lezajlik: eddig kell több banknál beérkeznie a hiteligényléseknek, ha az ügyfél még svájci frank alapon szeretett volna hitelt kapni vagy más esetekben még a korábbi alacsonyabb kamatok mellett a svájci frank alapú hitelekhez hozzájutni.

Az október végi szigorítások hírére sok ügyfél észbe kapott és nekiállt jelzáloghitele intézésének, és bár az elkésők kicsúsztak a határidőből, de euróalapon egyes helyeken még a régi kamatfeltételekkel vehetik fel a hitelt. Míg egy hónapja az ügyfelek inkább a kiváró álláspontot vették fel, most úgy tûnik, hogy a szigorítások hatására nemcsak azok kerültek a piacra, akik eddig kivártak, hanem többen előre is hozták a hitelfelvételt, attól tartva, hogy később esetleg még tovább szigorodnak a feltételek – áll a hitelbróker cég elemzésében.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható>>

(Forrás: www.ecoline.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Lassulást jelez a szlovák ipariingatlan-piac

Lassulást jelez a szlovák ipariingatlan-piac

More details
Cégek ellen is folyhat büntetőeljárás?

Cégek ellen is folyhat büntetőeljárás?

More details
Ez motiválja legjobban a magyar vásárlókat egy friss kutatás szerint

Ez motiválja legjobban a magyar vásárlókat egy friss kutatás szerint

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

More details
Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

More details
Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

Mire számíthatnak idén a lakásvásárlást tervezők?

More details
A lengyel ingatlanbefektetési piac lendülete 2025 elején is töretlen

A lengyel ingatlanbefektetési piac lendülete 2025 elején is töretlen

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője