2026. június 14., vasárnap - Vazul

Archívum

Obama elsöprő győzelmét hozta az első voksolás

2008-11-04 602
Az Egyesült Államok települései közül elsőként egy New Hampshire-i faluban már megtörtént az elnökválasztás, a szavazás a demokrata párti elnökjelölt, Barack Obama elsöprő győzelmét hozta.





A hagyományosan republikánus többségû, 75 fős Dixville Notchban százszázalékos részvétel mellett, 15-en Obamára, 6-an pedig republikánus riválisára, John McCainre adták szavazatukat.

Az amerikai választási törvény lehetővé teszi, hogy a 100 főnél kisebb lélekszámú településeken már éjfélkor megnyissák a szavazóhelyiségeket, s az összes szavazat leadása után le is zárják az urnákat. Dixville Notchban 1948 óta hagyomány, hogy már éjfélkor mindenki elmegy szavazni, és kisvártatva az urnákat is lezárják. A parányi településen 1972 óta minden alkalommal a republikánus jelölt diadalmaskodott, ezúttal azonban megtört a jég, Barack győzött, aminek akár szimbolikus jelentősége is lehet.

Néhány perccel a Dixville Notch-i eredmény közzététele után befutottak az eredmények egy másik New Hampshire-i kisvárosból, Hart's Locationből is, Obama ott szintén elsöprő győzelmet aratott: a demokrata párti jelöltre 17-en, a republikánusra 10-en szavaztak.   

 Teljes cikk itt olvasható>>

 (Forrás: www.hvg.hu)

(Fotó: www.fn.hu)

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője