2026. június 14., vasárnap - Vazul

Archívum

Megfigyelés: volt-e üzleti kémkedés?

2008-09-28 1050
A megfigyelési ügyben nem feltétlenül a politikusok érintettsége lehet a leggázosabb. Ha kiderül, hogy kiterjedt jogosulatlan gazdasági hírszerzés folyt, annak sokkal nagyobb kára lehet – hangsúlyozta Tóth Károly szocialista képviselő a FigyelőNetnek, aláhúzva: ha igazak az információk.

Az biztos, hogy a cégek egyre kíváncsiabbak a konkurenseikre, különösen ha egy-egy zsíros üzlet megkötésének kapujában állnak. 

"Fokozódik az érdeklődés a gazdasági adatok, információk megszerzéséért, de konkrét számokat, trendeket nehéz lenne mondani a hírszerzések titkos volta miatt" – közölte a FigyelőNet érdeklődésére Szövényi György. A biztonságpolitikai tanácsadót annak kapcsán kérdeztük, hogy a megfigyelési ügyként elhíresült botrányban jóval kisebb figyelem irányul arra, hogy a hírbe hozott vagyonvédelmi cég gazdasági információk megszerzésére is törekedett állítólag, s ugyancsak állítólag nem mindig törvényes úton. 

Tóth Károly, a parlament Nemzetbiztonsági Bizottsága szocialista alelnöke úgy fogalmazott lapunknak, hogy az eddigi információk szerint az ügyben kulcsszerepet játszó UD Zrt. tevékenysége három szálon mozoghatott. Először is az őrző-védő cégcsoport törvényesen, engedéllyel gyûjtött adatokat, végzett magánnyomozói tevékenységet. Másodsorban viszont felmerül a gyanú, hogy a cég gazdasági érdekből nem jogszerû módon is megpróbált üzleti és magánjellegû információkhoz jutni. A harmadik tevékenység pedig, amolyan „melléküzemágként” - ha már úgyis kutakodnak – fideszes politikusok által megfogalmazott, célirányos kérdések megválaszolása volt – sorolta a politikus.

Tóth arról is szívesen beszélt, hogy milyen veszélyeket lát esetleges jogszerûtlen információszerzésekben. Példának az önkormányzatokat hozta fel Tóth Károly, amelyeknél esetenként akár több milliárdos közbeszerzési pályázatokat bonyolítanak, tehát igen súlyos gazdasági érdek fûződhet ahhoz, hogy a feltételekhez, a lebonyolítás egyéb részleteihez jusson hozzá valaki.

De a képviselő arra is emlékeztetett saját tapasztalatából, hogy az önkormányzat mondjuk meghatározza, hogy egy eladásra szánt ingatlannál mennyi az a minimálár, ami alá nem mennek, ha ezt megtudja valaki, már óriási előnyben van a vetélytársakkal szemben. Ugyancsak nagyon fontos gazdasági információk birtokába juthat valaki, ha például megszerzi, hogy a településen mûködő cégek mekkora iparûzési adót fizetnek, amiből a vállalkozás egyéb adatait is visszaszámolhatják.

A teljes cikk az FN.hu-n olvasható  >>

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője