2026. június 11., csütörtök - Barnabás

Archívum

Nem zárják ki a Microsoftot a közbeszerzésből

2008-06-23 771

Nem tekinthető kizáró oknak a vállalat ellen lefolytatott, illetve folyamatban lévő versenyügyi eljárás.Áprilisban az Európai Parlament két képviselője állásfoglalást kért azzal kapcsolatban, hogy a Microsoftot nem kellene-e kizárni az uniós közbeszerzésekből. Amint a Zöldek/Európai Szabad Szövetség frakciójában...

...ülő Heide Rühle és a francia Alain Lipietz felvetette: az amerikai szoftvervállalat ellen lefolytatott európai vizsgálat, illetve az azt lezáró elmarasztaló határozat és rekordösszegû bírság a hatályos szabályozás szerint ezt is maga után kellene, hogy vonja.

„2004 márciusában a Bizottság úgy határozott, hogy a Microsoft – azzal, hogy visszaélt szoftverpiaci erőfölényével – súlyosan megsértette az EU versenyügyi szabályait, és jelentős kárt okozott mind a versenytársainak, mind a felhasználóknak. 2007. szeptember 17-én az Elsőfokú Bíróság elutasította a Microsoft fellebbezését. A Microsoft nem nyújtott be fellebbezést e határozat ellen, ami ezért jogerősnek tekintendő” – állt a képviselők kérdésében, amely arra is kitért, hogy a szoftvercég az ítéletet követően éveken át elmulasztotta teljesíteni előírt kötelezettségeit, amiért további bírságot szabtak ki rá.

Az érvelés szerint mindezek miatt a Microsoftra érvényes az uniós költségvetési rendelet 93. cikkének b és c pontja, amely kimondja: „A pályázókat vagy az ajánlattevőket ki kell zárni a közbeszerzési eljárásban való részvételből, amennyiben b) jogerősen olyan jogalapon elítélték őket, amely a szakmai hitelüket megkérdőjelezi; c) súlyos szakmai kötelességszegést követtek el, amit az ajánlatkérő bármely eszközzel bizonyíthat.”

Az Európai Bizottság szerint azonban a Microsoftra nem húzhatók rá ezek a kritériumok, ezért a vállalatot nem kell kizárni az uniós közbeszerzésből. Amint a nemrég elkészült állásfoglalásban szerepel, a költségvetési rendelet valóban biztosít lehetőséget konkrét gazdasági szereplők kizárására. De a b pont bûncselekmény miatt jogerősen elítélt társaságokra vonatkozik, márpedig az amerikai szoftvervállalat elleni versenyügyi fellépés és elmarasztalás nem tekinthető annak. Ami pedig a szakmai kötelességszegést illeti, a homályos megfogalmazás miatt itt eseti elbíráslás alapján lehet egyes gyártókat kizárni, amire az adott közbeszerzési eljárások keretében kerülhet sor – áll a válaszban.

(Forrás: www.itcafe.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

More details
Hatékonysági fordulatra kényszerülnek a raktárak

Hatékonysági fordulatra kényszerülnek a raktárak

More details
Elérte legmagasabb pontját a XIII. kerületi Le Jardin második üteme

Elérte legmagasabb pontját a XIII. kerületi Le Jardin második üteme

More details
Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője