...ötven éve foglalkozó Simonyi Endre ötletének lelke egy szoftver, amely méri az egér elmozdulását és sebességét, és ennek alapján számítja ki, hogyan mozogjon a kurzor. Feltalálója szerint az egérgyorsító azoknak lenne igazán hasznos, akik „sok egérmozgatást” igénylő munkakörben dolgoznak. Simonyitól azt is megtudtuk, hogy a Dell hardvergyártó főmérnöke már érdeklődött a találmány iránt, de mivel az Egyesült Államokban nincs bejegyezve a szabadalom, nem adhatta ki a technikai részleteit. Ha így tenne, akár el is lophatnák az ötletét - állítja. Márpedig az amerikai bejegyeztetés több millió forintba kerül, így befektető vagy szponzor nélkül nem lehet tovább lépni.
 
Persze nem csak a külföldi szabadalom eszi a pénzt. Ha szakszerûen, szabadalmi ügyvivővel szeretné szabadalmaztatni valaki a találmányát Magyarországon, nem ússza meg 200 ezer forint alatt. És ezzel még koránt sincs vége: a feltalálónak az illetékek mellett fenntartási díjat is kell fizetnie a Szabadalmi Hivatal számára (évente körülbelül 50 ezer forintot), a teljes költség tehát több százezer forintra is rúghat, mivel a hivatal évekig ül egy-egy találmányon, mire dönt arról, bejegyzi-e vagy sem. Ennél jóval költségesebb, ha a feltaláló nemzetközi szabadalmat szeretne: az ügyvivővel történő PCT bejegyeztetés több mint 2 millió forintba is kerülhet. Ha pedig a feltaláló az Európai Unió tagállamaira is ki szeretné terjeszteni a szabadalmat, akár 50 millió forintot is fizethet, lévén, hogy hiába adják meg az uniós szabadalmat, ezt követően valamennyi tagállamban egyesével, nemzeti nyelvre lefordítva kell szabadalmaztatni a találmányt. Igaz, a megadott uniós szabadalom némiképp megkönnyíti a feltaláló dolgát: birtokában ugyanis a tagállamok már kötelesek bejegyeztetni a találmányt.

„Egy találmány fejlesztését sohase lehet abbahagyni. Ha a feltaláló így tesz, akkor egy idő után a konkurencia le fogja körözni” – mondja a hvg.hu-nak Murlasits Attila, akit saját bevallása szerint a lustasága tett feltalálóvá. Tizenhat évvel ezelőtt – miután megunta, hogy felesége már sokadszor tépi ki véletlenül a falból a konnektort, amit neki minduntalan vissza kell szerelnie – kitalálta és befektetői segítséggel piacra dobta eddigi legismertebb találmányát, a katapultos konnektort (arról a dugaszoló aljzatról van szó, amelynek a sarkában lévő gombot megnyomva a villásdugó kilökődik, így véletlenül sem rángatjuk ki a konnektort a falból). Ma egy másik eszközzel, a rámutatásos lézeres távirányítóval szeretné kényelmesebbé tenni az emberek életét. A távirányítóból kijövő lézerpointerrel elegendő rámutatni a vezérelni kívánt otthoni készülékre, amely lehet lámpa, redőny, termosztát, garázsajtó vagy bármi, ami ilyen módon mûködtethető. „A kiválasztott eszközt ezután egyszerûen lehet szabályozni, nincs szükség sokféle kapcsolóra, és egy kicsi, pár gombos távirányítóval akár végtelen számú fogyasztót lehet külön-külön, vagy akár együtt vezérelni”  – magyarázza a feltaláló.
 
A rámutatásos távirányítóból jelenleg két prototípus üzemel két kísérleti épületben, a sorozatgyártásra pedig akkor kerülhet majd sor, ha a piacra dobásában egy befektető is fantáziát lát. „Jelenleg egy multinacionális céggel tárgyalok” – indokolja optimizmusát, bár rögtön hozzáteszi, hogy nagyon nem mindegy, milyen vezetői szintre jut el a feltaláló a multikkal folytatott tárgyalásai során, s ott mennyire meggyőzően tudja prezentálni a lényeget. „Hosszan tartó és lassú folyamat ez, amelyben bárhol elbukhat még egy nagyon ígéretes ötlet is. Lehet, hogy a nagyfőnöknek tetszene az ötlet, de nem biztos, hogy meg is ismeri” – magyarázza Murlasits. A feltalálói tevékenység sokszor csupán kis százaléka a tényleges munkána: jóval több energiát emészt fel a találmány piacképes kialakítása és a kapcsolódó marketing. A feltalálók helyzetét nehezíti az is, hogy a multik nem elég nyitottak a külsős találmányokra, saját fejlesztőcsapatukon kívül nem szívesen fizetnek másoknak.
 
Hasonló véleményen van Kuthi Zoltán is, aki – sok más találmány mellett – a riasztótelefont fejlesztette ki tíz éve. Ha illetéktelen lépett a lakásba, az érzékelő jelet küldött a riasztótelefonhoz, amely felhívott egy felügyeleti központot, és minden hangot továbbított, akárcsak egy lehallgató-készülék. A riasztótelefont az a kihangosítható telefon követte, amelyet távolról lehetett felvenni, így vészhelyzet esetén a segélykérő nemcsak riasztani tudott, hanem akár kommunikálhatott is a diszpécserrel.

A következő lépés annak a rendszernek a kidolgozása volt, amellyel a központ kihagyásával is segítséget lehet kérni. Ehhez Kuthi létrehozott egy emberi felügyelet nélkül mûködő, számítógépen futó virtuális felügyeleti központot. Az ide regisztrált felhasználók – egyetlen telefonhívással – tetszőleges számú multimédiás hangüzenetet, e-mailt, sms-t tudnak egyidejûleg több készülékre továbbíttatni. A kifejlesztett rendszer alkalmazható épületek tûzriasztására, de szolgálhatná az egynapos sebészetről hazatérő idős páciensek biztonságát is.

Az NKTH Irinyi János programjából Kuthi pályázati pénzt nyert a vészhelyzeti kommunikációt segítő új eszköz fejlesztéséhez, s az így megalkotott mobiltartó készülék már úgy is tud segítséget kérni helyettünk, például egy autós balesetnél, ha mi nem vagyunk képesek a telefonunkat használni. A mobilszolgáltatók a feltaláló szerint azért nem haraptak rá találmányára, mert nem termelt volna nekik pénzt. Amerikai befektetők viszont élénken érdeklődnek iránta.

Dezső András

(Forrás: www.hvg.hu)