2026. április 6., hétfő - Vilmos, Bíborka

Archívum

A Dell után is kémkedett a HP

2007-06-14 788

A HP árulással vádolja egyik korábbi alelnökét, aki szerintük üzleti titkokat tulajdonított el. A friss hírek szerint azonban a cég maga is kémkedett az alelnök után, sőt még a Dell egyik korábbi vezetőjének is fizettek belső információkért. A Fortune cikkében alaposan kivesézik a vállalat kétes manővereit, amelyek még azelőtt történtek, hogy ...

... a kémkedéssel kapcsolatos botrány első jelei napvilágra kerültek. Az ügy pikantériája, hogy az új részletek ellentmondanak a cég által eddig terjesztett történetnek, miszerint a belső kiszivárogtatót szerették volna megtalálni a magánnyomozók felbérlésével, sőt az is valószínû, hogy a vállalat egyik riválisa ellen is hasonló módon kémkedtek, ami további súlyos következményekkel járhat, amennyiben a vád beigazolódik. A HP a maga részéről azt állítja, hogy Karl Kamb Jr. korábbi alelnök bizalmas információkra tett szert amíg a cég alkalmazásában állt és ezeket saját céljaira használta fel. Éppen ezért beperelték az egykori vezetőt, aki viszont még januárban szintén saját pert indított korábbi munkaadója ellen, többek között azon az alapon, hogy felhasználták telefonos híváslistáját és így közel kerültek a Dell egyik korábbi vezetőjéhez, akit lefizettek, hogy fontos információkhoz jussanak.

A Fortune által előásott anyag ez utóbbi sztori egyes részleteit is megerősíti, így a HP komoly bajba kerülhet, hiszen a szövetségi törvény tiltja a vetélytárs elleni kémkedést, és a Dell is rögtön alapos vizsgálatot kért, amire eddig nem érkezett válasz a cégtől. Az új információk szerint a HP vezetése 2005 nyarán kezdte sejteni, hogy Kamb saját új cégének beindítására használja fel a megszerzett üzleti titkokat. Az alelnök ügyvédje útján még augusztusban jelezte, hogy egy bizonyos személy megpróbálta megkaparintani mobiljának PIN-kódját és ezzel együtt a híváslistát - Kamb úgy vélte, hogy a személy mögött saját munkaadója áll. Kevin Hunsaker, aki akkor a belső vizsgálatot vezette a HP részéről, tagadta a vádat, ám amikor nyilvánosságra kerültek a megfigyelések, távozott a cégtől és nem volt hajlandó kommentálni az alelnök levelét. Tavaly augusztusban azonban egy interjúban elismerte, hogy tudomása volt a törvénytelen akciókról, mivel saját emberei jelentették 2005 júliusában, hogy a PIN-kódot nem módosították, ám sikerült megszerezni a telefonos híváslistát. Ez már csak azért is érdekes, mert a HP szerint ekkor még nem folyt belső vizsgálat a kiszivárogtató személy ügyében.

(Forrás: www.sg.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2026. április 3-6.

Hollókői Húsvéti Fesztivál, 2026. április 3-6.

More details
Hungarikum Piknik Eger, 2026. április 4-5.

Hungarikum Piknik Eger, 2026. április 4-5.

More details
Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál, 2026. április 2-4.

Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál, 2026. április 2-4.

More details
Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
Kiemelt figyelem – allergének és biotermékek a raktárakban

Kiemelt figyelem – allergének és biotermékek a raktárakban

More details
CEE‑6 szállodapiaci áttekintés: növekedés, befektetések és Budapest fókuszban

CEE‑6 szállodapiaci áttekintés: növekedés, befektetések és Budapest fókuszban

More details
Új trend a turizmusban: a fiatal utazók már nem szobát, hanem társaságot keresnek Európában

Új trend a turizmusban: a fiatal utazók már nem szobát, hanem társaságot keresnek Európában

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője