2026. május 18., hétfő - Erik

Archívum

Magyar Telekom: még vizsgálják az eltûnt 1,98 milliárdot

2006-10-15 590
Folyamatban van a Magyar Telekom felügyelőbizottsága által kezdeményezett, a montenegrói leányvállalat által kötött 1,98 milliárdos konzulensi szerződésekkel kapcsolatos vizsgálat – mondta Nagy Bálint kommunikációs igazgató a Magyar Telekom hétfői rendkívüli közgyûlésén.


Straub Elek vezérigazgató közölte a részvényesekkel, hogy a vizsgálat befejezésének időpontját nem tudja, ugyanakkor az eddig felmerült költségek elérik a 3,1 milliárd forintot.

A közbenső jelentésből kiderült, hogy az auditor által kifogásolt két, a korábbi információk szerint 700 millió forintos szerződés mellett a vizsgálat során további két szerződést találtak, amelyek elszámolása a könyvekben nem található.

Az osztalék kifizetésére vonatkozóan csak annyit közöltek a részvényesekkel, hogy az igazgatóság a 2005. évről még semmilyen pénzügyi kimutatást nem hagyott jóvá. Ha a vizsgálat során elegendő információ lesz, és az az auditort is „megnyugtatja", akkor azt legrövidebb időn belül közlik – válaszolta részvényesi kérdésre Straub Elek.

A tulajdonosok 63,64 százalékának részvételével megtartott közgyûlésen az igazgatóság beszámolt a társaságcsoport helyzetéről. Thilo Kusch, a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy az idei terveket várhatóan teljesíteni tudják: a háromszázalékos bevételnövekedést és az EBITDA megtartását. Az ADSL-előfizetők száma a terveknek megfelelően az év végéig eléri a 600 ezret. A félév végén már 440 ezer ADSL-előfizetője volt a Magyar Telekomnak.

A cégcsoport finanszírozását firtató részvényesi kérdésre válaszolva Staub Elek azt mondta, hogy az anyacég által felvett hitelek feltételei kedvezőbbek, mint a magyar piaci kondíciók. Czenthe Szabolcs a befektetői kapcsolatok felelőse elmondta, hogy a hitelek kamatfelára az adott valuta banchmarkja plusz 30-50-55 bázispont. Thilo Kusch, a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy az idei terveket várhatóan teljesíteni tudják: a három százalékos bevételnövekedést és az EBITDA megtartását.

A rendkívüli közgyûlést a személyi kérdésekről szóló napirendek megvitatása előtt felfüggesztették, és november 6-án folytatják. Az indoklás szerint az alapszabály változásával is összefüggésben több idő szükséges személyi kérdésekre vonatkozó előterjesztés elkészítéséhez.


(fn.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

More details
Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője