2025. július 13., vasárnap - Jenő

Archívum

Beújítanak az internetes keresők

2006-05-19 740
A Yahoo az internet legjobb oldalát akarja megalkotni, ám az újítás egyelőre kimerül a külső tatarozásban és egyszerûsítésben. A Google saját videószolgáltatását frissíti, az MSN pedig a vállalatoknak segítene.


A keresők kiélezett versenyében némileg lemaradó Yahoo oldalának renoválására határozta el magát, és tegnap bemutatta a megújult portált. Az új kinézet - amely egyelőre a régivel párhuzamosan, az oldal tetején található gomb révén akár felváltva is elérhető - pozitív fogadtatásra talált, bár a szakértők szerint ez még mindig nem elég radikális lépés ahhoz, hogy a cég eltántorítsa a fiatalabb korosztályokat az olyan közösségi oldalaktól, mint a MySpace. Márpedig többek között ez lenne a cél, hogy ismét első helyre repítsék a szolgáltatást.

A ráncfelvarráson átesett oldal elsősorban egyszerûsítésekkel és néhány új opcióval szolgál a látogatóknak. A felső szegmensben egyértelmûen nagyobb hangsúlyt kapott a keresőmező, míg az oldal egyéb részeit igyekeztek átláthatóbbá tenni, főleg az egyes funkciók elérhetőségének könnyítésével. A havonta 100 millió feletti látogatottságot produkáló portál a Yahoo Pulse opcióval bővült, amely kísértetiesen hasonlít a Google Trends-hez, legalábbis célját illetően, ez ugyanis nem más, mint bemutatni a világhálón megfigyelhető trendeket, szokásokat. "Célunk a web legjobb oldalának létrehozása" - jelentette ki nem kis önbizalommal Dan Rosensweig ügyvezető igazgató.

A vállalat lépése pozitív visszhangra talált, ám többek szerint a tatarozás nem jelent radikális változást, és nem lesz elegendő ahhoz, hogy visszahódítsák a fiatalabb korosztályok tagjait, akik a közösségi oldalakon találtak új otthonra. Ami a látogatottságot illeti, itt a Yahoo vezet: áprilisban 105 millió amerikai felhasználót regisztráltak, míg a Google kénytelen volt beérni a második hellyel és 93 millióval. Az AOL a harmadik helyen végzett stabil 70 milliós eredményével.

A nagy rivális Google eközben kisebb módosítást hajtott végre videószolgáltatásán. A januárban indult, még mindig béta státuszban lévő oldalon már nincs szükség külön szoftverre a tartalmak feltöltéséhez, és a feltöltött anyagra mutató hivatkozást azonnal megoszthatjuk - a keresések között azonban csak a megfelelő ellenőrzést követően lesz megtalálható a felvétel.

A MSN szintén újításra készül: a várakozások szerint ma jelentik be új eszközeiket, amelyek elsősorban vállalati ügyfelek számára készülnek, és az információ megtalálását, illetve megosztását hivatottak megkönnyíteni. Ezek az eszközök a Windows Live Search oldalán, illetve a Microsoft Office SharePoint Server 2007 csomagban lesznek megtalálhatók, a cél az üzleti szféra meghódítása és a Google térnyerésének akadályozása.

(SG.hu - Gyurkity Péter)
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Átalakulóban a tartalomfogyasztás és – terjesztés világa

Átalakulóban a tartalomfogyasztás és – terjesztés világa

More details
Több millió állásra pályázó személyes adatait kotyogta el a McDonalds HR-chatbotja

Több millió állásra pályázó személyes adatait kotyogta el a McDonalds HR-chatbotja

More details
Az Egri Bor Ünnepe, 2025. július 10-12.

Az Egri Bor Ünnepe, 2025. július 10-12.

More details
Palacsintafesztivál, 2025. július 10-13.

Palacsintafesztivál, 2025. július 10-13.

More details
Bajai Halfőző Fesztivál, 2025. július 9-12.

Bajai Halfőző Fesztivál, 2025. július 9-12.

More details
Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 2025. július 11-13.

Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 2025. július 11-13.

More details
Országos Audi találkozó, 2025. július 11-12.

Országos Audi találkozó, 2025. július 11-12.

More details
Kékszalag Balatonfüred, 2025. július 10-12.

Kékszalag Balatonfüred, 2025. július 10-12.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője