2025. szeptember 11., csütörtök - Teodóra

Archívum

Kezdetét vette a 75. NASCAR kupasorozat

2023-02-22 331

Floridának évente 1,7 milliárd dollár (mintegy 600 milliárd forint) bevételt hoz az autósport a területén működő versenypályák révén – mondta a Daytona Nemzetközi Versenypálya elnöke annak kapcsán, hogy a létesítmény adott otthont immár 65. alkalommal NASCAR (National Association of Stock Car Auto Racing) versenysorozat futamának, a Daytona 500 versenynek.

Frank Kelleher elmondta, hogy az ovális versenypálya körül idén 175 ezer nézőt várnak. Hozzátette, hogy a hozzájuk tartozó – Florida területén működő – létesítmények 22 ezer munkahelyet jelentenek, a dolgozóknak pedig 600 millió dollár (mintegy 240 milliárd forint) bérjövedelmet hoznak. A tevékenység Florida állam költségvetése számára évente 136 millió dollárt hoz adók és különböző egyéb bevételek formájában - ismertette a 65. NASCAR Kupasorozat első 2023-as versenyének otthont adó daytonai pálya elnöke.

Frank Kelleher hangsúlyozta, hogy a Daytonában működtetett pálya egyedül 800 millió dollár bevételt generál, miközben 12 ezer munkahelyet jelent éves szinten. Azt is elmondta, hogy a Daytona körüli Volusia megye szakiskoláival szoros kapcsolatot ápolnak, és ezen oktatási intézmények végzős diákjai közül sokakat alkalmaznak a létesítmény fenntartásához szükséges munkakörökben. Hozzátette: többen egyetemistaként gyakornokként is visszatérnek.

A NASCAR versenysorozat 2023-ban 17 állomásból áll, június végén Nashville-ben zárul. A NASCAR Kupa versenyeinek televíziós közvetítéseit tavaly átlagosan 3,7 millióan követték az Egyesült Államokban, ami növekedés 2021-hez képest, ugyanakkor jócskán elmarad a 2013-as 5,8 milliótól. A televíziós közvetítési jogok értékesítéséből a NASCAR szériaautó versenyszervezet évente 800 millió dollár bevételt nyer a 2024 végéig életben lévő szerződése alapján.

| Forrás és fotó: autopro.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Kína megfigyelőgépezete és az amerikai techóriások – kronológia gyors áttekintés

Kína megfigyelőgépezete és az amerikai techóriások – kronológia gyors áttekintés

More details
Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

More details
Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak?

Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak?

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője