2026. február 6., péntek - Dóra

Archívum

Vízi gyerekparadicsom épül a Gyulai Várfürdőben

2022-02-11 1228

A turizmus a koronavírus-járvány legnagyobb gazdasági vesztesei közé tartozott, ezért a kormány támogatja a szektor fejlesztését, és ezzel újabb lépést tesz az élet normalizálása felé - jelentette ki csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Vízi gyerekparadicsom ünnepélyes alapkőletételén a Gyulai Várfürdőben.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban a magyar turisztikai ágazat is nagy nehézségekkel nézett szembe, ezért hatósági intézkedésekre volt szükség. Rámutatott, hogy a versenyképesség növelése érdekében a kormány ezen a területen is a fejlesztések finanszírozására fordította a költségvetési forrásokat. Hozzátette: a támogatásokkal kiegészülve, a magyar turizmusnak hatalmas segítsé

A teljes cikk: Vízi gyerekparadicsom épül a Gyulai Várfürdőben

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Amikor a Wi-Fi kémmé válik

Amikor a Wi-Fi kémmé válik

More details
A bérbeadások közel fele 2025 utolsó negyedében valósult meg

A bérbeadások közel fele 2025 utolsó negyedében valósult meg

More details
A spekulatív irodapiaci

A spekulatív irodapiaci "pipeline" a kockázatkerülést jelzi most az irodapiacon

More details
Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

More details
Elérte az 5 millió négyzetmétert a romániai kiskereskedelmi ingatlanpiac

Elérte az 5 millió négyzetmétert a romániai kiskereskedelmi ingatlanpiac

More details
Vegyes képet mutatott a szlovák ingatlanpiac 2025 negyedik negyedévében

Vegyes képet mutatott a szlovák ingatlanpiac 2025 negyedik negyedévében

More details
Szingapúrból jön az MI-ügynökök keretrendszere?

Szingapúrból jön az MI-ügynökök keretrendszere?

More details
Jön a Lululemon, de mi a budapesti nyitás valódi tétje?

Jön a Lululemon, de mi a budapesti nyitás valódi tétje?

More details
Mit tud majd az új pláza, amit az M3-as autópálya mellé terveznek?

Mit tud majd az új pláza, amit az M3-as autópálya mellé terveznek?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője