2025. július 7., hétfő - Appolónia

Archívum

Alku nélkül kelnek el a felújított, jó helyen lévő lakások

2021-07-14 316

Nem igazán mozogtak az értékesítési árak az elmúlt hónapokban a X. és XVII. kerület ingatlanpiacán, ugyanakkor a kertes házak iránt jelentős a kereslet és a jó állapotú, jó adottságú ingatlanokat alku nélkül is elviszik a vevők.

Jelenleg egyértelműen keresleti piacról beszélhetünk, elsősorban a kertes, illetve kertkapcsolatos ingatlanokat keresik a vevők - jelezte Kántor Istvánné, a Balla Ingatlan X. és XVII. kerületi irodájának szakmai vezetője.

Magyarázata szerint ennek oka a járványügyi korlátozásokban keresendő, ugyanis a kijárási korlátozások időszaka főleg a lakásokban élők számára jelentett komolyabb megpróbáltatást. Emellett az online oktatás, illetve munkavégzés miatt az emberek szemében felértékelődött az otthoni környezet jelentősége a munkahely megközelíthetőségével szemben.

Mindez persze érintette az árakat is, így az említett kertes és kertkapcsolatos ingatlanok esetében növekedés volt megfigyelhető, ugyanakkor az ingatlanpiac többi részén nem érzékelt nagyobb árváltozásokat a szakértő.

Itt megjelent az alku nélküli vásárlás, miközben a hirdetési és az értékesítési ár közötti különbség átlagosan most is 5 százalék körül alakul a két kerület ingatlanpiacán. Ugyanakkor akadnak olyan erősen túlárazott ingatlanok, ahol az alku mértéke eléri a 10-15 százalékot is.

Ennek ellenére egyre kevesebb sikerrel próbálkoznak alkuval a vevők: sok esetben az eladók motivációjával, esetleg a továbblépési lehetőségeikkel adódnak problémák. Egy-egy kiugró mértékű alku ugyan előfordul a piacon, de az 5 százalékot is meghaladó mértékű árcsökkenés inkább csak a régebben hirdetett, nehezebben eladható ingatlanoknál jelenik meg.

Jelenleg mintegy 3-5 hónapos, átlagos értékesítési időről beszélhetünk, ugyanakkor Kántor Istvánné azt is hangsúlyozta, hogy ez csak az ingatlanközvetítő szakemberek véleményét elfogadó tulajdonosok esetében érvényes.

Amit most a legkönnyebben el lehet adni, azok a felújított, szépen karbantartott ingatlanok, közöttük is a kisebb lakások és a legalább kétszobás házak. Előbbiek csoportjába beletartoznak a garzonok a nappali plusz két hálószobás lakásokig, melyek alapterülete 30-65 négyzetméter között változik. A házak esetében pedig 60-100 négyzetméteres ingatlanokról beszélhetünk.

Ezekre is elsősorban rendezett környezetű, forgalomtól mentes részeken mutatkozik nagyobb kereslet. Ha ilyen adottságú ingatlant talál a vevő, akkor az gyakran alku nélkül, vagy csak jelképes, pár százezer forintos lefelé kerekítéssel kel el.

Ez nem azt jelenti, hogy a vevők nagy mennyiségű készpénzzel vágnának bele az ingatlanvásárlásba, hiszen jelentős a hitel felhasználásával vásárlók aránya, különösen az első saját otthonukat keresők körében. Nem ritka a 20 milliós hitel egy 30 millió körüli ingatlan megvásárlása esetén, de többségében 10 millió körüli összeget vesznek fel a vásárlók - tette hozzá a szakértő.

Az újépítésű ingatlanok kapcsán Kántor Istvánné megjegyezte, hogy ezek megítélése változó: az állami támogatások maximális kihasználása érdekében előnyös lehet egy újépítésű ingatlan vásárlása, ugyanakkor az is érezhető, hogy sokan tartanak a határidők csúszásától, az építőanyagárak emelkedésének érvényesítésétől az árban, de leginkább a nem megfelelő minőségű kivitelezéstől.

Mindenesetre, aki újépítésű ingatlanban gondolkodik, jellemzően vagy a háromgyermekes családok számára is megfelelő, nappali plusz 4 hálószobás elrendezést, vagy pedig a két személy számára ideális nappali plusz 2 hálószobás, garázsos megoldást keresi, 80 millió forintig.

A szakértő végül kitért arra is, hogy a befektetők jelenléte most nem meghatározó a piacon, és azt lehet érezni, hogy a pár évvel ezelőtti kínálatot meghaladja a kiadó lakások száma. Ugyanakkor bérelhető kertes házakból vagy éppen kisállatokkal költözhető otthonokból óriási a hiány. Jelenleg egy 2-3 szobás panel bérleti díja a X. kerületben mintegy 120-140 ezer forint között alakul, de egy új és minőségi ingatlanért ennek akár dupláját is elkérheti a tulajdonosa.

Nagy változásokra a nyári hónapokban már nem számít a szakértő, de ha a hitelmoratórium véget ér, akkor a szeptembert követő két-három hónapban nagyobb mozgásra lehet számítani piacon - tette hozzá.

 

I Forrás: Üzleti Hírszerzés

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Kékvillogós járműcsodák költöznek az Aeroparkba, 2025. július 19.

Kékvillogós járműcsodák költöznek az Aeroparkba, 2025. július 19.

More details
Rozé, Rizling és Jazz Fesztivál, 2025. július 7-13.

Rozé, Rizling és Jazz Fesztivál, 2025. július 7-13.

More details
VeszprémFest, 2025. július 8-12.

VeszprémFest, 2025. július 8-12.

More details
Új lendületben a közép- és kelet-európai ipari-logisztikai piac

Új lendületben a közép- és kelet-európai ipari-logisztikai piac

More details
A hibrid munkavállalók nagyobb rugalmasságot és kevesebb irodai napot szeretnének

A hibrid munkavállalók nagyobb rugalmasságot és kevesebb irodai napot szeretnének

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
EDGE Fest Conference – Határokat feszegető építészeti gondolatok Budapesten

EDGE Fest Conference – Határokat feszegető építészeti gondolatok Budapesten

More details
Belvárosi SUP túra a Dunán, 2025. július 2-6.

Belvárosi SUP túra a Dunán, 2025. július 2-6.

More details
„Egészenén” élmény a dm-ben – a got2b nyári beauty eseménye

„Egészenén” élmény a dm-ben – a got2b nyári beauty eseménye

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője