2026. június 13., szombat - Antal, Anett

Archívum

L. Simon: Csökkenteni kell a koncertek, fesztiválok áfáját

2021-05-18 441

A fideszes országgyűlési képviselő kezdeményezéséhez a könnyűzenéért felelős Demeter Szilárd is csatlakozott. A kulturális intézményeket kedvezményes jeggyel igénybe vevők aránya itthon meghaladja a 30 százalékot – mondta L. Simon László, fideszes országgyűlési képviselő a 168 oldalán futó KeljfelJancsi című műsorban.

A képviselő felidézte, Magyarországon 25 százalékos volt a legtöbb termék áfája, mikor 2010-ben átvették a kormányzást, azóta ez 27 százalékra nőtt, azonban számos enyhítést is bevezettek. Kulturális területen például nullára csökkentették a tankönyvek áfáját, az alapvető élelmiszerek után fizetendő általános forgalmi adó pedig 5 százalékra csökkent. Az olyan kulturális belépők, mint a múzeum, színház, fesztivál és mozi belépők után azonban továbbra is 27 százalékot kell fizetni.

L. Simon már évek óta hangoztatja, hogy csökkenteni kell a kulturális szektor, kiemelten a koncertjegyek forgalmi adóját, ehhez csatlakozott a múlt héten a könnyűzenéért felelős Demeter Szilárd. A KeljfelJancsi vendége hangsúlyozta: Bécs és Prága is sokkal versenyképesebb a nemzetközi piacon a magyar fővárosnál, ugyanis külföldön jóval alacsonyabb százalékkal dolgoznak, míg itthon az áfa és a közbeszerzés is nehezíti a világsztárok Magyarországra történő hozatalát. Hozzátette: a közbeszerzési törvény módosításával ezt sikerült valamilyen szinten enyhíteni.

A fideszes országgyűlési képviselő hangsúlyozta: a kulturális területen történő áfacsökkentés bevételnövekedést hozhat, amennyiben egy elég nagy piacról beszélünk. Megjegyezte: a könyvforgalom árbevétele 60 milliárd forint alatt van, így a költségvetés egészét tekintve nem jelentene nagy különbséget, ellentétben a fesztiválokkal és a koncertekkel. L. Simon szerint évek óta tart mára a küzdelem az áfa csökkentéséért, azonban nehéz ezt kilobbizni, ugyanis „az állam minél kevesebb kivételt szeretne tenni” – mondta. 

Kiemelte: a nagy fesztiváloknak látogatószám alapján van most is kedvezményük, azonban a kisebb fesztiválokra is oda kellene figyelni, csakúgy mint a klasszikus koncertekre, emellett pedig a múzeumok áfabevételét is újra kellene gondolni. Uniós szabályozások alapján vannak olyanok, akiket ingyen kell beengedni a múzeumba, vagy kulturális intézménybe. Angliában például az állandó kiállítások ingyenesek, azonban Európában ennek máshol nincs hagyománya. Idehaza a kedvezményes vagy ingyenes jeggyel látogatók köre meghaladja a 30 százalékot. 

Pénteken a Nemzeti Múzeum dísztermében írták alá a Magyar Nemzeti Múzeum és a 4ig Nyrt. közötti stratégiai együttműködésről szóló megállapodást. L. Simon László szerint évek óta zajlik már ez az együttműködés, aminek segítségével rendkívül modern kiállítások megtartására képesek. Kiemelte: a Seuso-kincsek 3D-s szkennelése, digitalizálása új lehetőségeket nyitott meg előttük, melynek hatására később a 3D-s nyomtatásban ezek a műtárgyak másolati formában reprodukálhatóak lesznek – mondta. 

 

(Forrás: www.168.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője