2025. szeptember 13., szombat - Kornél

Archívum

Döntött az UEFA: 12 országban rendezik meg az Eb-t, Budapesten a magyar focihősök

2020-11-29 344

Francia lapok egybehangzó értesülése szerint az Európa Labdarúgó-szövetség (UEFA) döntésének értelmében az eredeti terveknek megfelelően biztosan 12 városban - köztük Budapesten - rendezik a 2021-re halasztott 2020-as Európa-bajnokságot.

A koronavírus-járvány miatt korábban felmerült, hogy mégsem 12 ország rendezi meg az Eb-t, hanem egyetlen helyszínen, méghozzá Oroszországban játszanak majd a csapatok. A legfrissebb hírek szerint azonban az UEFA nem mond le az „összeurópai" rendezésről, és az eredeti tervek szerint 12 országban, köztük Magyarországon, a Puskás Arénában rendezik meg a kontinenstornát.

A magyar fociválogatott így hazai pályán kezdheti meg Eb-szereplését, június 15-én Portugália, majd június 19-én Franciaország ellen lép pályára. Marco Rossi csapata Németországgal június 23-án, Münchenben találkozik majd.

Jelen állás szerint 2021. június 11-én kezdődik majd az Európa-bajnokság, Budapesten pedig az eredeti kiírás szerint négy mérkőzést rendeznének. Budapest mellett Amszterdam, Baki, Bilbao, Bukarest, Koppenhága, Dublin, Glasgow, London, München, Róma és Szentpétervár van ott a rendező városok között.

(Forrás: origo.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője