2025. június 18., szerda - Levente

Archívum

Aki Kínából rendelne karácsonyi ajándékot, most tegye meg!

2020-10-31 608

A koronavírus-járvány miatt jelentősen drágultak a nemzetközi szállítmányozási díjak, az Európai Unión kívülről érkező termékek esetében akár több hetes csúszások is fennállhatnak.

Sas Gábor, a Rosas Kft. logisztikai igazgatója szerint időben kell cselekedniük azoknak, akik karácsonyra például Kínából szeretnének ajándékokat rendelni, mert ha a forgalomnövekedés miatt nem lesz hely, akkor a lakossági csomagokat hátrébb fogják sorolni. A szakember azt javasolja, hogy november elejéig érdemes leadni a rendeléseket, ebben az esetben még van rá esély, hogy az ünnepekre meg is érkezik a kívánt termék.

A koronavírus-járvány rendkívüli változásokat idézett elő a nemzetközi szállítmányozásban is. Mivel nagyon kevés járat közlekedik a levegőben még most is, a repülős szállítások esetében a díjak két-háromszorosára nőttek a korábbiakhoz képest, és egyelőre nem is mennek lejjebb. Új trend, hogy sok vállalat a vonatos szállítást részesíti előnyben, mert bár kétszer annyiba kerül, mint a hajós megoldás, a termékek így két hét alatt meg is érkeznek.

Sas Gábor, a Rosas Kft. logisztikai igazgatója azt tapasztalta az elmúlt hónapokban, hogy az import mértéke nagyot nőtt, mert a cégek így komolyabb hasznot tudnak realizálni, mintha nagykereskedőktől vennék meg az árukat. Ezzel egy időben viszont partnereik körében jelentősen csökkent az export: az Európai Unión kívülre szállító termelő és gyártó cégek esetében 20-30 százalékos az átlagos visszaesés.

saas2

A várakozási idő egyre nőni fog

A 30 éve logisztikai területen dolgozó szakember szerint továbbra is rengeteg orvosi berendezés és egészségügyhöz kapcsolható áru érkezik külföldről Magyarországra.

„Kínából minimum 15-20 százalékkal olcsóbb behozni a termékeket, mintha azok Németországból érkeznének. Bár a minőség nem minden esetben éri el a nyugat-európai szintet, egyes kínai cégek már tényleg elfogadhatóan dolgoznak, és kezdik felvenni a versenyt az itteni piaccal” – magyarázta.

Ami az elkövetkező időszakot illeti, Sas Gábor szerint a karácsony közeledtével természetesen megint felélénkül majd a szállítmányozási forgalom, és folyamatosan növekedni fog a várakozási idő. Már most is előfordul, hogy napokat kell várniuk, mire a termékeket fel tudják tenni a repülőkre, a vonatokra vagy a hajókra.

„Mindenkinek azt tanácsolom, hogy ha az EU-n kívülről, esetleg Kínából szeretne rendelni, akkor november elejéig tegye meg, így lehet esély arra, hogy időben meg is érkezik a szállítmány. Ha a kapacitás eléri a maximumát, akkor a lakossági csomagokat hátrébb fogják helyezni, emiatt lehet, hogy sokan nem tudják majd a fa alá tenni december végén azt, amit eredetileg kigondoltak” – magyarázta.

Az áfát a termék értékesítése után kell befizetni

Sas Gábor elmondta azt is, hogy tapasztalataik szerint egyre több kisebb cég mer belevágni az importálásba. Sok vállalat korábban félt a kínai árubeszerzéstől, mert időigényes és bonyolult procedúrának vélték, valamint aggódtak a pénzük miatt is, de ez a járvány alatt megváltozott. A Rosas Kft. éppen ezért új szolgáltatást indított, és már a külkereskedelmi áruforgalom segítésében is részt vesznek.

A szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy csak a vámtételt és a terméket kell kifizetni az Unión kívüli import esetén. Az áfa önadózói vámkezelés lényege, hogy a cégeknek az áfát kizárólag a termék értékesítése után kell az áfabevallásban fizetendő áfaként bevallani.

„Amikor megérkezik az áru az Európai Unión kívülről, mi benyújtjuk a NAV vámhivatali részéhez a szükséges dokumentumokat, ők pedig a tájékoztató sorba írják fel, mennyi lenne az áfa. Ezt mi a soron következő áfabevallásunkban feltüntetjük, ezzel az importáló cégnek semmilyen kötelessége nincs, csak a könyvelésbe kell betennie, hogy miért utalta ki azt a bizonyos összeget” – magyarázta.

A Rosas Kft.-t 1998-ban alapították, a cég havi szinten legkevesebb 300 millió forintnyi, befizetésre nem kerülő áfatartalomtól menti meg megbízóit. A vállalat kétezernél is több partnerrel dolgozik együtt, ez a szám pedig dinamikusan növekszik.

(Üzleti Hírszerzés)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

fucskar.csilla@ogh.hu

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Az Enel-Med megháromszorozza varsói jelenlétét a TriGranit hosszú távú bérleti megállapodásával a Signum Work Stationben

Az Enel-Med megháromszorozza varsói jelenlétét a TriGranit hosszú távú bérleti megállapodásával a Signum Work Stationben

More details
Meghalt Leonard Lauder, az Estee Lauder vezére: mi lesz most a kozmetikum birodalommal?

Meghalt Leonard Lauder, az Estee Lauder vezére: mi lesz most a kozmetikum birodalommal?

More details
Mégsem teszik tönkre a magyar plázákat? Jöhet a kármentés

Mégsem teszik tönkre a magyar plázákat? Jöhet a kármentés

More details
Ennyi volt, lehúzza a rolót a rangos hazai fesztivál

Ennyi volt, lehúzza a rolót a rangos hazai fesztivál

More details
Nyáron megduplázódik a társkeresők aktivitása

Nyáron megduplázódik a társkeresők aktivitása

More details
Indotek Group újabb zöld fejlesztése: Burger King étterem és megújuló közterület Csepelen

Indotek Group újabb zöld fejlesztése: Burger King étterem és megújuló közterület Csepelen

More details
Judo világbajnokság, 2025. június 13-20.

Judo világbajnokság, 2025. június 13-20.

More details
Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája, 2025. június 21.

Múzeumok Éjszakája, 2025. június 21.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője