2026. január 17., szombat - Antal

Versenypiaci hírek

Új utasmólót avattak Ferihegyen, a bádogvárost elbontják

2020-01-16 409

A fapados járatok utasai szerdától fokozatosan vehetik igénybe a Budapest Airport új utasmólóját, közben az eddigi "bádogvárost" elkezdik elbontani.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a helyszínen azt hangsúlyozta, hogy a diszkontutasok kiszolgálásának eddigi minősége az "emberi méltóságot sértette", ennél többet érdemelt Budapest, amely Európa légi közlekedésében fontos ponttá vált. Megjegyezte, hogy a repülőtér üzemeltetőjével komoly csatákat vívtak, de ennek most meglett a "gyümölcse".

A fél év alatt felépített, 5500 négyzetméteres, egyszintes, hűtött-fűtött épületben a pihenő- és várótér mellett étel- és italvásárlási lehetőség is lesz, három nagy kapacitású mosdóblokk, valamint egy dohányzóterasz is szolgálja majd az utasok kényelmét.
A tesztüzem után az új épület január 17-étől szolgálja ki a forgalmat, a régi épület bontását azonnal megkezdik, hogy a most átadott épület további bővítését is elindíthassák.


Az új utasmólón vendéglátó egységeket is kialakítanak hamarosan (látványterv)  |  Fotó: Budapest Airport

 

A második fázis építése még a 2020-as nyári szezon előtt befejeződik.Az új létesítménnyel 3000 négyzetméterről közel 11 500 négyzetméterre, vagyis majdnem a négyszeresére nő a légitársaságokat kiszolgáló alapterület. Az 1-es móló egyszintes, 5,2 méter belmagasságú, hűtött és fűtött épület. A csarnok 8 gyalogos beszállítókapuval rendelkezik majd, amelyek közvetlen összeköttetésben lesznek a repülőgép-állóhelyekkel, vagyis az utasok az épületből közvetlenül tudnak eljutni a gépekhez. Ezen felül a csarnok 6 buszos beszállítókapuval is rendelkezik majd.

A 2A Terminállal való összeköttetés úgy valósul meg, hogy az utasok a jegykezelést követően egy pillanatra sem hagyják el a komfortos épületet; a fő terminálépületből egy mozgólépcsővel és lifttel felszerelt összekötő épületen keresztül érik el a kb. 120 méter hosszú, tágas és klimatizált/fűtött folyosót, ami a beszállítócsarnokhoz vezet.


Az új utasmólón a megszokottnál is több ülőhely várja a fapados járatok utasait  | Fotó: MTI / Kovács Tamás

 

A beruházás teljes költsége 8,3 milliárd forint, amelyet a Budapest Airport kizárólag saját erőből finanszíroz – számol be a részletekről az MTI.

Fürjes Balázs, Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár elmondta, ennek az épületnek nyolc éve kellett volna felépülnie, de megörököltek egy "áldatlan" állapotot, amelyet a repülőtér privatizálása okozott. Ezt Fürjes Balázs az elmúlt harminc év egyik legfelelőtlenebb privatizációs lépésének nevezte.

Hozzáfűzte: a repülőtér üzemeltetője az elmúlt két évben 35 milliárd forint profitot vett ki, és leszögezte, ha az állam működtetné a repülőteret, sokkal magasabb színvonalon végezné ezt a feladatot.


Gerhard Schroeder, a Budapest Airport elnöke, Fürjes Balázs, Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár, Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (b-j)  |  Fotó: MTI / Kovács Tamás

 

Az államtitkár elmondása szerint a Budapest Airport új menedzsmentje elődjénél sokkal nyitottabb az együttműködésre a kormánnyal, ez is kellett ahhoz, hogy megállapodjanak a repülőtér meglévő épületeinek színvonalasabbá tételében és a jövőbeni fejlesztésekről.

Kérdésre elmondta, januárban elkészül a gyorsforgalmi út fejlesztésének tanulmánya, amelyet a fővárosi közfejlesztések tanácsa elé visznek, ha megállapodnak a fejlesztési irányokról, akkor megkezdődhet a tervezés.

A gyorsvasúttal kapcsolatban azt mondta, érvényes építési engedéllyel rendelkeznek, de a projekt csak uniós forrással együtt valósítható meg, ebben pedig még van tennivaló.


Az új utasmóló letisztult és funkcionális épülete nyár elejére készül el teljesen  |  Fotó: MTI / Kovács Tamás

 

Gerhard Schroeder, a Budapest Airport elnöke hangsúlyozta: a repülőtér nem tud fejlődni Budapest nélkül, és ez fordítva is igaz, ezért is működnek együtt, és fejlesztik a kiszolgáló létesítményeket.

A forgalom 2019-ban új rekordot ért el, 16,2 millió utast kezeltek, 8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

Ma összesen 49 ország 153 desztinációja érhető el közvetlenül légi úton Budapestről. 2019-ben a teljes utasszám egyharmada, megközelítőleg 5,3 millió utas haladt át az egyszerűsített beszállítókapukon.

(Forrás: turizmus.com)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Vidéki csapatépítés a Balaton partján

Vidéki csapatépítés a Balaton partján

More details
Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

More details
Varázslatos Magyarország –

Varázslatos Magyarország – "Az év természetfotósa" kiállítás

More details
Nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő

Nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő

More details
Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

More details
Hitel helyett részvény? Változik a cégvezetők hozzáállása

Hitel helyett részvény? Változik a cégvezetők hozzáállása

More details
Az Atenor kivonul Romániából

Az Atenor kivonul Romániából

More details
A regionális tőke kerül előtérbe, miközben a CEE befektetési piacai visszanyerik lendületüket

A regionális tőke kerül előtérbe, miközben a CEE befektetési piacai visszanyerik lendületüket

More details
Sokan bukhatják az új energiatárolós támogatást, de vannak, akik duplán nyernek!

Sokan bukhatják az új energiatárolós támogatást, de vannak, akik duplán nyernek!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője