2026. július 3., péntek - Kornél

Üzleti hírszerzés - péntek, 01 október 2021

Ismét megrendezésre kerül a Nemzeti Vágta történelmi hangulatú lovasverseny Budapesten. A helyszín természetesen a Hősök tere lesz, ahova 2021. október 2-3-án érdemes kilátogatnia a

Eddig mintegy húsz magyar kisüzemi sörfőzde csatlakozott az október 2-án tartandó Nyitott Főzdék Napjához, amelyen tárt kapukkal várják majd a sörkedvelőket. Az eseménynek idén először

A Zene világnapján, pénteken kezdődik a gödöllői Királyi Kastélyban az MVM Koncertek - 23. Nemzetközi Hárfafesztivál.

Szinergiák programsorozatunkban október 1. és 3. között csak a Fővárosi Nagycirkuszban teljesen új köntösbe bújik a Monte Cristo grófja: a kétrészes musical cirkuszi produkciókkal gazdagodik.

Szeptember 30. és október 3. között fényköntöst kapnak az épületek, fényszőnyeget az utcák, miközben a székesegyház monumentális homlokzatát a nemzetközi verseny legjobb 3D-s, mozgóképes vetítései

A tavaszi kényszerű kihagyás után október 1-jén megkezdődik az őszi Országos Étterem Hét. A szervezők közleménye szerint ugyan az élelmiszerárak erősen növekedtek az utóbbi hónapokban,

Azóta már sokan kényszerültek ideiglenesen lehúzni a rolót, a dömpingszerű kereslettel ugyanis képtelenek tartani a lépést. Az ellátási nehézségeket az okozza, hogy óriási sofőrhiány alakult

Átadták a munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder budapesti irodáját.

Magyarország a tavalyihoz képest egy helyet előrelépve a 34. lett a gazdaságok innovációs teljesítményét vizsgáló Globális Innovációs Indexen. A Szellemi Tulajdon Világszervezete által évente elkészített

A KSH és a Telenor Magyarország adatai alapján is jelentősen nőtt az okoseszközök használatával töltött óráink száma az elmúlt két évben. A mobilok szerepének felértékelődésének

1. oldal / 2

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Október 2021 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details