2026. július 3., péntek - Kornél

A világ egyik legnagyobb innovatív gyógyszeripari vállalata, az amerikai központú MSD több mint 30 éve van jelen Magyarországon, budapesti székhellyel, 200 munkatárssal. A Millenium Gardensben…
Miközben nem csak a hitelezés visszaszorulása hat most negatívan az ingatlanpiacra, sok ingatlanközvetítő szakember szerint a lakáshitelek visszaszorulásának van ebben a legnagyobb szerepe. De mekkora…
Idén is a Pesti Vigadóban került sor február 23-án csaknem 400 szakember jelenlétében a Real Estate Awards díjátadójára.
A CBRE új kutatása alapján az elkövetkezendő időszakban négy fő téma határozza majd meg az ingatlanokkal kapcsolatos döntéseket: a lokáció, az ESG, a wellbeing és…
A nemzetközi trendekkel szinkronban a hazai logisztikai szektort is a folyamatos innováció jellemzi. Ennek még az orosz-ukrán háborús konfliktus, valamint a kimagasló inflációs adatok sem…
A lakásban, kisebb családi házban élők számára állandó problémát jelenthet, hogy a meglévő bútorokon és tárgyakon kívül nemigen van arra lehetőség, hogy hosszabb-rövidebb ideig bármit…
Több mint 1 milliárd euró értékű magyarországi fejlesztést mutatnak be Cannes-ban, a világ első számú ingatlanszakmai kiállításán, a MIPIM-en - mondta az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület…

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details