Nyomtatás

Stratégiai megállapodást kötött az AutoWallis és az Alteo, együtt erősítenék a hazai e-mobilitást

2021-07-08 281

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az Alteo és az AutoWallis azzal a céllal, hogy a jövőben összehangolják az e-mobilitáshoz kapcsolódó szolgáltatásaikat. A vállalatok megállapodásának alapja, hogy mindketten elkötelezettek a fenntartható és a transzparens működés, továbbá a zöld gazdaságra való átállás mellett. A megállapodás az e-autók töltéséhez kapcsolódó innovatív energetikai megoldások értékesítésére is kiterjed.

A hazai elektromos autóhasználat, így összességében a zöld mobilitási szolgáltatások terjedését erősíti majd tovább a két vállalat együttműködési megállapodása. Az Alteo és az AutoWallis a töltési infrastruktúra fejlesztésével, valamint az e-autók forgalmazásának további erősítésével is segíti majd a piac fejlődését.

Az előző év azonos időszakához képest az idei év első felében közel 50 százalékkal több elektromos gépjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, a szakemberek szerint ezt a bővülést a töltési infrastruktúrának is követnie kell. Novotny Dénes, az Alteo e-mobilitási üzletágának vezetője azt mondta, hogy

Az e-mobilitás a mindennapi életünk részéve válik, és a gépjárművek töltése egyre több szálon kötődik a fenntarthatósági és energiahatékonysági beruházásokhoz.

A szakember szerint otthon és a munkahelyen lehet legkényelmesebben tölteni a járműveket, azonban ez akkor tud igazán költséghatékonyan megvalósulni, ha a töltőberendezések kiépítése fenntartható megoldás keretében valósul meg. Az Alteo önálló, a töltőberendezések üzemeltetésével és e-mobilitási szolgáltatásokkal foglalkozó üzletága, az Alte-Go fenntartható megoldásokat kínál az elektromos töltőberendezések kivitelezésében, üzemeltetésében, lefedve az e-mobilitáshoz szükséges szolgáltatások teljes palettáját.

A töltési infrastruktúra mellett az e-mobilitás megkerülhetetlen pillére az elektromos gépjárművek forgalmazása.

A kategória felfutását jól mutatja, hogy tavaly 43 százalékkal több ilyen autót értékesítettek világszerte, az öreg kontinensen pedig 137 százalékkal több e-autó talált gazdára az egy évvel korábbihoz képest.

Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója azt mondta, hogy

az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi Üzletága 2020-ban közel 1000 darab elektromos, illetve hibrid gépjárművet adott el a Csoport által lefedett 14 országban, mely azt mutatja, hogy a vásárlók egyre nyitottabbak a zöld technológiákra.

Ehhez azonban megfelelő töltőhálózat kell Magyarország úthálózatain és az otthonokban egyaránt. Az Alte-Go-val kötött megállapodás lehetővé teszi, hogy a két társaság olyan szolgáltatásokat nyújtson, melyek nem csak a vásárlók számára előnyösek, hanem a vállalatok részvényesi értékét is növelik. Ormosy Gábor hozzátette, hogy a Csoport teljes szervizhálózata felkészült elektromos autók javítására, ellátására, a szalonokban pedig kivétel nélkül rendelkezésre állnak elektromos töltők.

Bár a hangsúly az e-mobilitáson van, a megállapodás kiterjed arra is, hogy az AutoWallis Csoport gépjárműkereskedéseinek és szervizeinek az Alteo saját, többségében megújuló alapú energiatermeléséből származó villamos energiát biztosít. Szintén része a stratégiai partnerségnek a töltéshez kapcsolódó innovatív energetikai megoldások értékesítése, mint például a dinamikus energiamenedzsment, a későbbiekben pedig az energiatárolás.

Az Alteo árfolyama tegnap stagnált, idén közel 40 százalékos pluszban állnak a papírok.

I Forrás: portfolio.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Versenyben

Ingatlanpiac

Üzleti hírszerzés, biztonság