Nyomtatás

Hat forradalmi trend az irodapiacon, amelyeket agyoncsapott a hetedik

2022-06-29 702

A 21. század gyökeresen felforgatta a munkaerőpiacot, hiszen új típusú tevékenységeket, munkavégzési formákat és kompetenciákat helyezett előtérbe. Egyre fontosabb a rugalmasság, a naprakészség, a mobilitás; a technológiai fejlődés pedig a fizikai terek mellett a virtuális tereket is helyzetbe hozta, miközben új kommunikációs csatornákat honosított meg. Felvillantjuk az elmúlt 10 év legfontosabb trendjeit. Majd jön a slusszpoén, ami cunamiként lépett az irodákba. És hogy mit hoz a jövő? Senki sem tudja.

 1. Új munkakultúrák és közösségépítés

A munkaerőpiaci átalakulás sokrétű volt az elmúlt évtizedekben, az alárendeltségi merev viszonyok fellazultak, és a mellérendelő kapcsolatok kerültek előtérbe. Egyfajta demokratizálódási folyamat vette kezdetét, vagyis a globálisan előtérbe kerülő emberi jogok egyfajta leképeződése tetten érhető az irodákban is. A sokszínűség multikulturális jelenléte közismert, eltérő háttérrel és szokásjoggal érkező munkavállalók olvasztótégelye egy-egy nagyobb nemzetközi cég munkahelye. A nyitottság egyértelműen összeadja a generációk erejét, és ha sikerül a különböző korcsoportok eltérő szocializációs mintáit összefésülni, akkor megsokszorozódnak a lehetőségek.

A rugalmasság szintén az új típusú munkakultúrák sajátja, hiszen a tevékenységalapú vagy agilis munka világában a projektszemélet markáns tényező. A munkahelyi demokratizálódási hullám velejárójaként megjelent a közösségi szellem is, amely a munkaszervezet minden tagját értékes egyénnek írja le, vagyis az alkalmazott elvégzett munkája értékteremtés, amelyet ösztönözni, bátorítani kell. Az egyénnel együtt az egyéniség is előtérbe került, itt említhetjük meg a kreativitást, de ide sorolhatjuk az inspiráció kifejezést is, hiszen az egyének, személyiségek tudnak egymásra hatni. Innen már egyenes út vezet a közösséghez: az egyének teljesítménye összeadódva hatványozódhat.

A teljes cikk: Hat forradalmi trend az irodapiacon, amelyeket agyoncsapott a hetedik

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Versenyben

Ingatlanpiac

Üzleti hírszerzés, biztonság