Nyomtatás

Ők lesznek az irodapiac átalakulásának nagy nyertesei

2022-02-17 782

Az egészségvédelem, a fenntarthatóság és a wellbeing hangsúlyosabbá válásával egyre jobban felerősödnek a különbségek az A kategóriába tartozó és az azon kívül eső irodaházak között – állapítja meg friss európai felmérésében a JLL. A cég a piaci visszajelzések alapján rövidebb bérleti szerződésekre számít az elkövetkezendő két évben, továbbá arra, hogy egyre nagyobb lesz az érdeklődés a gyorsan költözhető – és talán egyszerűbb konfigurációjú – irodák iránt.

Emelkednek az effektív (bérlői ösztönzőkkel csökkentett) bérleti díjak azoknak a piacoknak a nagy részén, amelyek tavalyi évi teljesítményét az elmúlt hetekben vették górcső alá a JLL bevonásával. A jelentés szerint ebben nagy szerepe van annak, hogy egyre keresettebbek a minőségi irodaterületek. „Az elmúlt két évben érezhetően felerősödött a trend, amely alapján egyre nagyobb különbségeket láttunk kihasználtságban és bérleti díjakban az A kategóriás és az azon kívüli irodaházak között, és ez a folyamat várhatóan folytatódik az idén is” – emelte ki a felmérés egyik közös nevezőjét Pál Tamás, a JLL budapesti irodájának üzletfejlesztésért felelős igazgatója.

Az elemzés szerint a 2010-től 2019-ig tartó időszakban az Európa nagyvárosaiban bérelt irodaházaknak átlagosan 58 százaléka volt A vagy A+ kategóriás. Ezzel szemben a 2020-szal kezdődő és 2021 közepéig tartó másfél évben már 70 százalékos arányt mértek ugyanebben a szegmensben. „A trend kiváltó okai között előkelő helyen szerepel, hogy a bérlői oldalon egyre inkább meghatározóvá válik a dolgozói kényelmet szolgáló modern műszaki megoldások alkalmazása és a munkavállalók egészsége, valamint az úgynevezett „wellbeing” szolgáltatások iránti igény: mind több bérlő helyezi előtérbe azt, hogy a dolgozók igényeit a lehető legmagasabb szintű szolgáltatás csomaggal elégítse ki” – erősítette meg Major Krisztina irodapiaci tranzakciós vezető. Ezzel párhuzamosan a fenntarthatóság is egyre megkerülhetetlenebb, továbbá a munkahelyek teljes digitális átalakulása, ami szintén komoly hajtóereje a fejlődésnek.

A teljes cikk: Ők lesznek az irodapiac átalakulásának nagy nyertesei

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Versenyben

Ingatlanpiac

Üzleti hírszerzés, biztonság