Nyomtatás

Itt az újabb autóipari beruházás Magyarországon

2022-02-09 448

Az elmúlt tíz-tizenkét év egyik legfontosabb eredménye, hogy a magyar gazdaság mára több lábon áll, és számos ágazata nemzetközileg is versenyképes, aminek köszönhetően az ország le tudta győzni a világgazdasági nehézségeket - jelentette ki kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Aszódon.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a török Sisecam csoport aszódi beruházásának bejelentésén vett részt. Az autóipari üvegtermékek előállításával foglalkozó cég hárommilliárd forintos fejlesztéséhez az állam 650 millió forint támogatást nyújt. Az idei év végéig megvalósuló projekt nyomán száz új munkahely jön létre.

Szijjártó Péter közölte, hogy a kormány minden idők egyik legnagyobb beruházásösztönzési programját indította el, a versenyképesség növelésének céljával körülbelül 290 milliárd forint támogatást biztosítottak harminc iparágban.

A teljes cikk: Itt az újabb autóipari beruházás Magyarországon

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Versenyben

Ingatlanpiac

Üzleti hírszerzés, biztonság