Nyomtatás

Külföldön is felfigyeltek a magyar jacuzzigyártó sikereire

2021-04-06 434

Nem sok magyar családi vállalkozás mondhatja el magáról, hogy valamelyik nagy nemzetközi hírügynökségnél cikk születik róla, de a masszázsmedencéiről ismert Wellis Magyarországgal a napokban ez is megtörtént.

Az ilyen termékeket 80 százalékban exportra gyártó Wellis Magyarország a cikk szerint tavaly 60 százalékkal növelte forgalmát. Ez azt jelenti, hogy megvalósult, amiről Czafik Zsolt vezérigazgató beszélt a G7-nek, amikor tavaly ősszel részletesen bemutattuk a vállalkozást. Tavalyelőtt ugyanis csaknem 13 milliárd forint volt a társaság árbevétele, és a vállalkozó azt mondta, hogy ez 2020-ban akár 20 milliárd forint is lehet.

Czafik Zsolt a kilátásokról is beszélt a Reutersnek:

Vásárlóink többsége családos ember, az európai középosztály, és arra számítunk, hogy termékeink olyan népszerűvé váltak, hogy az erős kereslet a járványt követően is megmarad.

Ami a konkrét számokat illeti, a vezérigazgató célja az, hogy idén eladásaikat több mint kétszeresére, 30 ezer darabra emeljék. A létszám is közel megduplázódhat a jelenlegi szintről, és 1500-ra nőhet. Ez jelentős részben az ózdi gyár beindításához kapcsolódik, említett cégportrénkban erről is részletesen írtunk. Ózdon pedig még inkább várják a termelés elindítását és felfuttatását, miután múlt héten az ABB után a város másik nagy foglalkoztatója, a Johnson Electric is bejelentette a gyára bezárását.

 

A teljes cikk: Külföldön is felfigyeltek a magyar jacuzzigyártó sikereire

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Versenyben

Ingatlanpiac

Üzleti hírszerzés, biztonság