Nyomtatás

Új chiptervező divíziót nyit Európában az Apple

2021-03-17 998

Európa legnagyobb, kifejezetten mobil szélessávú technológiákhoz használt vezérlőáramkörökre specializálódott chiptervező részlegét nyitja meg Németországban az Apple. 

Új, kifejezetten vezeték nélküli hálózatokhoz csatlakozó terminálokban (jellemzően okostelefonokban) használt rádiós vezérlő és egyéb jelfeldolgozó chipek tervezésére szánt európai divízió létrehozását jelentette be az Apple a hét közepén. A cég a jelenlegi, kvázi európai központnak számító Münchenben kívánja megnyitni az új részleget, melynek létrehozására a következő három évben nagyjából egymilliárd eurót költ.

A bajor fővárosban üzemelő, már meglévő mintegy 30 ezer négyzetméteres komplexumban létrejövő Európai Szilíciumtervező Központban több száz mérnök dolgozhat majd a tervek szerint új, kommunikációs és vezeték nélküli vezérlőchipek, így egyebek mellett 5G-s, valamint további, újabb generációs hálózatokhoz használt integrált áramkörök, valamint az azokat vezérlő szoftverek fejlesztésén. Az Apple szerint az újonnan létrejövő központ a legnagyobb, ilyen profilú létesítmény lehet majd Európában.

A cupertinói cég müncheni központja eddig is a vállalat legnagyobb bázisának számított, nagyjából 1500 mérnökkel, akik eddig többnyire az iPhonokba kerülő különféle alkalmazásprocesszorok, energiaszabályzó áramkörök valamint analóg és vegyes jelfeldolgozó megoldások fejlesztését végezték. Az új csapat a tervek szerint fokozatosan csatlakozik a meglévő kollektívához.

Az új generációs mobilhálózatokhoz, így elsősorban az 5G-s hálózatokhoz kapcsolódó vezérlőáramkörök tekintetében az Apple jelenleg még erősen beszállítóira van utalva, így a cég úja iPhone-jaiban is a Qualcomm 5G-s modemei találhatók, ám az Intel modemes részlegének 2019-es felvásárlása óta nyílt titok, hogy a cég a lehető legtöbb vezeték nélküli vezérlőt házon belül kívánja fejleszteni és előállítani a jövőben. 


(Forrás: www.hwsw.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Versenyben

Ingatlanpiac

Üzleti hírszerzés, biztonság