Nyomtatás

Ekkor jöhet el az albérletkánaán Budapesten: máshogy esély sincs a komolyabb áresésre?

2024-02-26 514

Nem is biztos, hogy akkora baj lenne, ha az airbnb-lakások hirtelen megjelennének a budapesti albérletpiacon, ez ugyanis segíthetne az árcsökkenésben - ez az általános válasz rajzolódik ki az ingatlanszakértőknek küldött körkérdésünk után. Befektetési céllal most kicsit kevesebben vesznek ingatlant, de sokan csak arra várnak, mikor jön a hozamcsökkenés az állampapíroknál - ekkor ugynais megváltozhat ez a helyzet.

Súlyos helyzetet teremthet Budapesten, ha a turizmus változásai miatt hirtelen ezernyi olyan lakás szakad az albérletpiacra, amelyet eddig inkább Airbnb-s kiadásra használtak a tulajdonosaik - ezt a tanulságot vonhattuk le egy hete, amikor a turizmus helyzetéről írtunk. Mint akkor kiderült: sokkal kevesebb a vendég Budapesten, mint a covid, illetve az ukrajnai és izraeli háborúk kitörése előtt.

A helyzet odáig fajult, hogy már most rengeteg apartmankiadó hagyja el a turisztikai szakmát, a lakásukat pedig hosszú távú albérletnek adják ki, hogy a bevételük, ha talán kevesebb is, de megmaradjon. Ez azonban felveti azt a kérdést: mi lesz a budapesti lakáspiaccal, ha hirtelen ezernyi plusz lakás szakad rá, mint kiadásra váró albérlet? Szakértőkkel beszéltük át a helyzetet, és megnéztük azt is, hogy mennyire számít most jó befektetésnek a lakás.

Most jobb a helyzet, de volt 30%-os drágulás is

A budapesti albérletek elég komoly dráguláson mentek keresztül a 2010-es évek közepe óta. Mint az alábbi grafikonon megmutatjuk, 2015 óta mind nominálisan, mind pedig a reállakbér tekintetében durva emelkedés tapasztalható. Volt olyan hónap 2016 eleje óta, amikor a 2015-ös állapotokhoz képest csaknem a harmadával került többe az albérlet.

A teljes cikk: Ekkor jöhet el az albérletkánaán Budapesten: máshogy esély sincs a komolyabb áresésre?

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Versenyben

Ingatlanpiac

Üzleti hírszerzés, biztonság