Nyomtatás

Megkötötték 2020 eddigi legnagyobb energetikai megállapodását

2020-06-24 248

A Közel-Kelet legnagyobb önálló, illetve 2020 eddigi legnagyobb értékű energetikai megállapodásának megkötéséről számol be a CNBC.

A megállapodás értelmében a hat befektetőből álló konzorcium együttesen 10,1 milliárd dollárnyi beruházást hajt végre az Egyesült Arab Emirátusokban, mégpedig Adu-Dzabi emírség olajvállalatával (ADNOC) közösen lélrehozott új társaságba.

Az összesen 20,7 milliárd dolláros (mintegy 6400 milliárd forint) ügyletben a konzorcium 49 százalékos részesedést szerez a közös leányvállalatban, valamint az olaj- és gázkitermeléshez kapcsolódó bérleti jogokat is kap. A többségi tulajdonos az ADNOC az új cégben, és anyavállalatként gyakorolja az irányítási jogokat is.

A bejelentés kapcsán az ADNOC vezérigazgatója, egyben az Emirátusokban államtitkári pozíciót betöltő Sultan Ahmed Al Jaber elmondta: a beruházásra úgy tekintenek, mint amely egyúttal a jövőbe való befektetés, amivel az Emirátusok pozíciói erősödhetnek a járvány utáni gazdasági környezetben.

A cégvezető már korábban azt nyilatkozta: úgy látják, az olajpiacon zajlik a stabilizálódás, a kitermelés visszafogása mellett megindult a kereslet növekedése, ami elmozdította a néhány hete mélypontra esett árakat felfele. Al Jaber szerint, ha az út nem is egyenesen, de úgy vélik, hogy a jó irányba, a kilábalás és az újraindulás felé vezet.

A külföldi befektetést végrehajtó hat konzorciumban többféle befektetői kör vesz részt, egy szingapúri alapot éppúgy találni abban, ahogy egy kanadai nyugdíjalapot is.

(Forrás: origo.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Versenyben

Ingatlanpiac

Üzleti hírszerzés, biztonság