Nyomtatás

Durván elkezdett költeni a Google, hogy az internet királya maradjon

2018-04-24 431

google3A Facebook-botrány egyelőre nem riasztotta el látványosan a hirdetőket az online hirdetésektől, a Google hirdetései bevételei továbbra is kétszámjegyű ütemben emelkednek. Viszont sokat is költ a jövőbeli növekedésre a cég és az innovatív projektek még mindig nagy veszteségeket generálnak az Alphabetnek.

Így hiába a vártnál jobb első negyedéves eredmények, az árfolyam nem ugrott meg a gyorsjelentésre.

Folytatódik a növekedés

A hirdetési bevételek továbbra is dinamikusan növekednek a Google-nél és a YouTube is jól teljesít, ennek köszönhetően a vártnál erősebb negyedévet zárt az Alphabet: 31,1 milliárd dolláros bevételt könyvelt el, miközben az elemzők 30,3 milliárd dollárt vártak a Thomson Reuters konszenzusa szerint. Ez 26 százalékos növekedésnek felel meg (konstans devizaárfolyam-változások mellett 23 százalékkal nőtt volna a bevétel.)

A költségek viszont megugrottak, így a profitabilitás romlott a működési eredmény szintjén: a működési eredményszint 22 százalék lett, ami 5 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

A nettó eredmény közben több mint 73 százalékkal ugrott meg, 9,4 milliárd dollárra, ami főként egyszeri tételeknek volt köszönhető, például részesedés-átértékeléseknek számviteli változások miatt. A Google kis startupok mellett az Uberben és az Airbnb-ben is rendelkezik tulajdonrésszel.

Az egy részvényre jutó eredmény 13,33 dollár lett, az elemzői várakozás 9,28 dollár volt. Az egyszeri tételek hatásait kiszűrve 9,93 dolláros részvényenkénti nyeresége volt a negyedévben a Google anyavállalatának.

Költi a pénzt a Google, hogy még több pénze legyen

Az Alphabet sokat költ, hogy lépést tudjon tartani a versenytársaival. A tőkeberuházás a triplájára emelkedett 2018 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest és az elemzői várakozások több mint duplája lett. A Google-divízió összesen 7,6 milliárd dollárt költött el a január-márciusi időszakban, miközben az elemzők az Alphabetre összesen 3,8 milliárd dollárt vártak.

Tovább a teljes cikkhez: Durván elkezdett költeni a Google, hogy az internet királya maradjon

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Versenyben

Ingatlanpiac

Üzleti hírszerzés, biztonság