Stratégiai sikerek Kínában
Meghatározó járműipari piacként Kína a maga útját járja, és már ma is kifejezetten szoftveroldalról közelíti meg az autózást. A Bosch nagyon hasonló irányba tart: a vállalat technológiai vezető szerepet tölt be a szoftveralapú mobilitás területén. A Bosch mobilitási üzletága tavaly 4 százalékkal, mintegy 15 milliárd euróra növelte árbevételét Kínában, ami a Bosch teljes kínai árbevételének több mint 80 százaléka. A vállalat kilátásai jól alakulnak a jövőre nézve is, hiszen a Bosch mobilitási üzletág Kínában szerzett új megrendeléseinek több mint 65 százaléka a jövő két meghatározó jelentőségű területére, az elektromos hajtásrendszerekre és a szoftveralapú autókra összpontosultak.
„A Bosch intenzíven fejleszt Kínában, és sikerrel vezeti be innovációit a piacra. Ez különösen érvényes az infotainment, a vezetéstámogató rendszerek és az elektromobilitás területén” – hangsúlyozta Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke.
Beszélj hozzá: AI cockpit a Boschtól – új korszak az autóvezetésben
A legkorszerűbb, szoftveralapú autók kevesebb, ám egyre nagyobb teljesítményű számítógépet alkalmaznak. A Bosch ilyen nagy teljesítményű fedélzeti számítógépekre kapott megrendelést Kínában, amelyet mesterséges intelligencia alapú kezelőfelület (AI cockpit) kialakítására használnak majd a járművekben. A rendszer különlegessége, hogy a sofőr teljesen természetes módon beszélhet járművével, vagyis szinte úgy kommunikálhat vele, mintha az egy ember lenne. A Bosch AI cockpit megoldások gyártása még az idén megkezdődik.
A Bosch szoftveralapú autók számára kínált új portfóliója a vezetéstámogató funkciókhoz megalkotott, rugalmas modulrendszerre is kiterjed. A vállalat fejlett vezetéstámogató rendszereinek (Advanced Driver Assistance Systems; ADAS) termékcsaládja világszerte elérhető a gyártók számára. Ez annak a lehetőségét is kínálja, hogy még gyorsabban és költséghatékonyabban jelenhessenek meg az ilyen technikák a sorozatgyártásban.
A Bosch közép- és felsőkategóriájú gépkocsikhoz kínált ADAS termékcsaládját már féltucat kínai ügyfél, köztük a BAIC, a Dongfeng és a Jetour rendelte meg. Az autógyártók a Bosch ADAS-termékcsaládjának három előre konfigurált változata közül választhatnak, amelyeket azután gyorsan integrálhatnak a sorozatgyártásba került modelljeikbe. Ezek a megoldások a járművek minden piaci szegmensét lefedik, a belépőmodellektől a középkategórián át, egészen a prémiumautókig. A mesterséges intelligencia a Bosch új ADAS termékcsaládjának minden elemében jelen van. A rendszer MI-t használ például a környezet és közlekedési szituációk értelmezéséhez és az útvonaltervezéshez. A jármű „előre gondolkodik”, és számításba veszi a többi közlekedésben résztvevő lehetséges reakcióit is. Az új ADAS egyes változatai 360 fokos kamerarendszerrel és kiemelkedő számítási kapacitással kezelik a városi forgalmat, a körforgalmakat, sőt – ahol ez jogilag lehetséges – a városi kéz nélküli (hands-free) vezetést is lehetővé teszik.
Brake-by-wire, steer-by-wire: innovatív Bosch megoldások Kínában
A jövő szoftveralapú mobilitása új hardveres megközelítést is igényel. A márka legújabb, innovatív elektronikus fékrendszerében (brake-by-wire) redundáns jelkábelek elektromos úton továbbítják a vezető fékezési utasításait. A technológia így teljes egészében feleslegessé teszi a fékpedál és a fékberendezés további komponensei közötti mechanikus kapcsolatot. A hidraulikus kivitel mellett egy tisztán elektromechanikus fékrendszer fejlesztése is zajlik.
A szoftveralapú mobilitás a kormányzásban is új irányt jelent: az elektronikus kormányzásnál (steer-by-wire) elektromos kábelezés váltja fel a kormányoszlop és a kormánymű közötti mechanikus kapcsolatot. A Bosch Huayu Steering Systems vegyesvállalat új steer-by-wire megoldásának használatáról már három kínai gyártóval is megállapodott. A tervek szerint a rendszer gyártása még idén megkezdődhet.
Az üzemanyagcellás meghajtás iránt is erősödik a távol-keleti kereslet
Különösen népszerűnek bizonyult Kínában a Bosch elektromos tengelye (e-Axle) is, amelyben egy egységbe integrálták az elektromos motort, a teljesítményelektronikát és a hajtóművet. Emellett a haszonjárművek piaci szegmensében a Bosch mobil üzemanyagcellás hajtásrendszerei iránt is egyre növekvő vásárlói igény mutatkozik, a vállalat máris több ezer hidrogénalapú modult szállított Kínában a megrendelőknek.
I Forrás: ÜHI