Nyomtatás

A Beyond Budapest is újraindítja városi sétáit

2020-07-08 1147

Szigorú biztonsági intézkedések mellett 2020. július 18-án újraindítja a Beyond Budapest a városi sétáit. A Beyond Budapest sétáinak célja, hogy a város történeti és fizikai szövetének mélyére hatolva felfedjék fővárosunk rejtett titkait, legendáit, és kreatív eszközökkel mutassák be a sétálóknak a beszédes részleteket: a mesélő utcácskákat, házfalakat, kapualjakat, vagy akár ablaküvegeket.

A koronavírus járvány miatt az elmúlt hónapokban a Beyond Budapest szüneteltette szolgáltatásait annak érdekében, hogy mind a sétálóikat, mind a sétavezetőket megóvják a fertőzésveszélytől. A veszélyhelyzet megszűnése, és a friss statisztikák alapján örömmel jelentették be, hogy városi sétáikat szigorú biztonsági intézkedések mellett újraindítják 2020. július 18-tól.

A Beyond Budapest szervezői olyan szigorú óvintézkedéseket hoztak, amelyeket betartva a sétálók és a sétavezetők is biztonságban érezhetik magukat a két-három órás séták során. Csoportjaik létszámát 20 főben maximálták, és minden résztvevő számára maszkot biztosítanak. Bevezették továbbá az audioguide-ok használatát is, amelyhez – a személyes higiénia fenntartása érdekében – eldobható fülhallgatókat is biztosítanak minden sétálónak. A sétajegyeket az érintésmentesség érdekében már az online regisztráció során is ki lehet fizetni, valamint már a bankkártyás fizetés is elérhető a séták helyszínén.

Mivel a koronavírus járvány miatt a Beyond Budapest szolgáltatásai közel két hónapig szüneteltek, a szervezők úgy döntöttek, hogy a 2020. február 1. előtt vásárolt ajándékkártyák érvényességét egységesen két hónappal hosszabbítják meg. Így azok sem maradnak le a sétákról, akiknek esetleg a járvány okozta korlátozások ideje alatt járt le a sétajegyük.

Az első hétvégén öt különböző sétával indítanak, és az ezt követő hetek során folyamatosan bővítik a sétakínálatot a sétálók igényei és a tapasztaltok alapján.

Izgalmas kaland ez mindenkinek, aki érdeklődik a városrészek története iránt, mert mindegy, hogy született belvárosi, vagy újonnan érkezett, annál jobban tud kötődni a környékhez, minél többet megtud róla. Hiszen, ha van város, melyben messze több rejlik, mint amennyit első pillantásra gondolnánk, ahol még a barátságtalannak tűnő házak udvara is ezer titkot rejt, akkor az Budapest.

A Beyond Budapest szervezőinek célja, hogy programjaik során a múlt és a jelen átélhetővé, megérthetővé váljon. Törekszenek rá, hogy vendégeik velük, egymással és a várossal is interakcióba lépjenek. Ezért kreatív eszközökkel, minőségi turisztikai programokat kínálnak.

A Beyond Budapest aktuális sétanaptárja az alábbi oldalon érhető el>> beyondbudapest.hu/turak

(Üzleti Hírszerés)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Versenyben

Ingatlanpiac

Üzleti hírszerzés, biztonság