Nyomtatás

A Facebookot dollármilliárdokra büntethetik az arcfelismerő rendszere miatt

2018-04-18 459

arcfelismeroHa az illetékes amerikai bíróság a felpereseknek ítél, a Facebook több milliárd dollárt bukhat az évekkel ezelőtt kellő körültekintés nélkül bevezetett arcfelismerő rendszere miatt. Mint az IT Café is írja, hatalmas port vert fel néhány éve, amikor a Facebook bevezette a „Tag Suggestions” opciót.

Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy az oldalra ráeresztenek egy arcfelismerő programot, mely kijelöli a feltöltött fotókon az arcokat, majd felajánlja, hogy a felhasználó azonosítsa a látható személyt – vagyis névvel címkézze meg. Mindez a bevezetéskor, 2011-ben óriási visszhangot váltott ki, ugyanis ez már alapértelmezésben be volt kapcsolva. A Facebook kénytelen volt meghátrálni, változtattak a gyakorlaton, Európában például ideiglenesen ki is kapcsolták a funkciót.

Ez azonban nem volt elég, az amerikai Illinois államban tavalyelőtt felhasználók egy csoportja perre vitte az ügyet kissé kibővítve: azzal vádolták a közösségi oldalt, hogy törvénytelenül gyűjtenek és tárolnak biometrikus adatokat.

Ez az utóbbi eljárás a héten ért új szintre, mégpedig a Facebook számára meglehetősen fenyegető eredménnyel: egy San Franciscó-i szövetségi bíróság kimondta, hogy a felhasználók jogosan indíthatnak csoportos pert (class action) a biometrikus adatgyűjtést szabályozó törvény megsértése miatt, vagyis azért, hogy a képen szereplő személy engedélye nélkül használták az arcfelismerő programot.

Tovább a cikkre: A Facebookot dollármilliárdokra büntethetik az arcfelismerő rendszere miatt

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Versenyben

Ingatlanpiac

Üzleti hírszerzés, biztonság