Nyomtatás

Elkapták a milliárd eurós online bankrablókat

2018-03-27 431

hackingSpanyolországban kapták el annak a bandának a fejét, ami több mint egymilliárd eurós kárt okozó banki hekkertámadásokért felelős. A Carbanak és Cobalt néven emlegetett bűnözőcsoport ellen 2013 óta folyt nemzetközi összefogással nyomozás, aminek eredményéről hétfőn számolt be az Europol.

A csoport tagjai 2013 és 2018 között, több mint 40 országban, több mint 100 bank megtámadásával szereztek több millió eurós összegeket, összesen több mint egymilliárd euró értékben.

A hekkerek módszere egyszerű volt: különböző cégek nevében banki alkalmazottaknak írtak emaileket, amikben a csatolmány egy malware program volt (kezdetben Anunak majd Carbanak néven vált ismertté a trójai program). A rejtett szoftver segítségével a hekkerek képesek voltak átvenni az irányítást a banki alkalmazottak gépei fölött, hónapokig tanulmányozzák az viselkedésüket, majd tökéletes álcázással, az akcióikat valódi banki tranzakcióknak mutatva

  • bankszámlák tulajdonosainak az adatait írták át a saját beépített embereikére;
  • ATM-eket fosztottak ki, egyszerűen utasítva az automatát, hogy adott időpontban adja ki az összes készpénzt;
  • egyszerűen hozzáírtak számlákon szereplő összegekhez;
  • kínai bankokba utaltak át pénzeket különféle számlákról, ahonnan aztán simán kivehették készpénzben vagy utalhatták még tovább.

A teljes cikk az index.hu oldalon olvasható.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Versenyben

Ingatlanpiac

Üzleti hírszerzés, biztonság