2024. május 9., csütörtök - Gergely

Kereskedelem

Megnyitott Esztergom első McDonald’s étterme

2024-04-22 390

A mai napon megnyílt Esztergom város első McDonald’s étterme. A beruházás megvalósítása közel kétszáz ember, több mint 7 hónapon át tartó összehangolt munkáját igényelte.

A Simor János utcában kialakított egységben a „Jövő Élménye” koncepciónak megfelelően kiemelt szerepet kapott az innováció és a digitális fejlesztés. A korszerű étterem több mint 70 ember számára biztosít munkalehetőséget. Az akadálymentesített vendégtérben 90, a teraszon további 30 ülőhely várja a vendégeket, az új egységgel pedig a McCafé is megérkezett a városba.  

„A 2019-ben útjára indított növekedési startégiánk egyik legfontosabb eleme, hogy új éttermeinkkel olyan városokban és településeken is megjelenjünk, ahol korábban erre nem volt lehetőségünk. Hatalmas öröm számunkra, hogy immár Esztergomban is betérhetnek vendégeink éttermünkbe, és az új egységgel számukra is elhozhattuk a „Jövő Éttermi Élményét”. Ezt a koncepciót olyan jövőbe mutató igények és elvárások hívták életre, amelyek gyökeresen megváltoztatják a mekizés élményét, egyúttal modernizálják a McDonald’s márkát. ” – mondta Égi Zsolt, a magyarországi McDonald’s éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. ügyvezetője.
 
A „Jövő Élménye” éttermekben a vendégek az igényüknek és elképzelésüknek leginkább megfelelő módon rendelhetik meg, fizethetik ki, kaphatják meg és fogyaszthatják el a termékeket. A koncepció az esztergomi Meki®-ben is a digitalizációra épül, ez azonban nemcsak a technológiát érinti, hanem kiterjed az étterem által nyújtott komplex élmény minden elemére, így az étterem külső és belső környezetére, megjelenésére is. Az új egységben a fiatalos, modern burgerezők világát idéző „Geometry” belsőépítészeti dizájnt valósította meg a vállalat. Az elektromos autóval érkezőket a parkolókban két töltőhely, a családokat pedig játszóvár várja.

 

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák

Egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák

More details
Angela Saliba a budapesti Marriott szállodák új vezérigazgatója

Angela Saliba a budapesti Marriott szállodák új vezérigazgatója

More details
Új üzemeltetőhöz került a Tihany Yacht Club és egy dobogókői hotel

Új üzemeltetőhöz került a Tihany Yacht Club és egy dobogókői hotel

More details
Rozsdaövezeti besorolást kapott a LIVING Kassák Terrace és Park West 3 lakóingatlan-fejlesztése

Rozsdaövezeti besorolást kapott a LIVING Kassák Terrace és Park West 3 lakóingatlan-fejlesztése

More details
Továbbra is Magyarország vezető márkái között a SPAR

Továbbra is Magyarország vezető márkái között a SPAR

More details
Applikációk, amelyek megkönnyítik az életet Budapesten

Applikációk, amelyek megkönnyítik az életet Budapesten

More details
Május 13-a a hummusz világnapja

Május 13-a a hummusz világnapja

More details
Budaörs Fesztivál, 2024. május 8-12.

Budaörs Fesztivál, 2024. május 8-12.

More details
Ludovika Fesztivál, 2024. május 9-11.

Ludovika Fesztivál, 2024. május 9-11.

More details