2024. május 9., csütörtök - Gergely

Kereskedelem

Legendás kávéház nyitott újra Budapesten: ennyiért ehetsz-ihatsz a főváros szívében

2024-04-22 390

A koronavírusjárvány nem csak a turizmust, a vendéglátóhelyeket is megtépázta, komoly bezárási hullám söpört végig a szektoron. A vihar lecsengése után azonban több egység is újra tudott nyitni, akár új üzemeltetővel, új vezetéssel is. A legendás Gundel étterem után a történelmi Centrál Kávéház is újraéledt 2022-ben, az új étlap bemutatója kapcsán beszélhettünk az étteremvezetővel többek között az új milliőről és a szektor legégetőbb problémájáról, a munkaerőhiányról is. 

Nem kicsit rángatta meg a vendéglátóipart az elmúlt 4 év: 2020 február elején még semmi nem látszott abból a katasztrófacunamiból, ami rájuk zúdult azután. Kezdődött a koronavírus-járvány miatti közel 2 éves kötelező bezárásokkal, folytatódott az energiaválsággal, majd jött a rég nem látott mértékű infláció kettős negatív hatása: egyrészt az embereknek nem maradt pénze étterembe, cukrászdába menni, másrészt az amúgy is kevés meglévő alkalmazottnak többet kellett fizetni azért, hogy megmaradjanak. Ilyen körülmények között nem azon kell csodálkozni, hogy ennyi vendéglátóegység bezárt, hanem hogy ilyen sokan talpon tudtak maradni.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák

Egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák

More details
Angela Saliba a budapesti Marriott szállodák új vezérigazgatója

Angela Saliba a budapesti Marriott szállodák új vezérigazgatója

More details
Új üzemeltetőhöz került a Tihany Yacht Club és egy dobogókői hotel

Új üzemeltetőhöz került a Tihany Yacht Club és egy dobogókői hotel

More details
Rozsdaövezeti besorolást kapott a LIVING Kassák Terrace és Park West 3 lakóingatlan-fejlesztése

Rozsdaövezeti besorolást kapott a LIVING Kassák Terrace és Park West 3 lakóingatlan-fejlesztése

More details
Továbbra is Magyarország vezető márkái között a SPAR

Továbbra is Magyarország vezető márkái között a SPAR

More details
Applikációk, amelyek megkönnyítik az életet Budapesten

Applikációk, amelyek megkönnyítik az életet Budapesten

More details
Május 13-a a hummusz világnapja

Május 13-a a hummusz világnapja

More details
Budaörs Fesztivál, 2024. május 8-12.

Budaörs Fesztivál, 2024. május 8-12.

More details
Ludovika Fesztivál, 2024. május 9-11.

Ludovika Fesztivál, 2024. május 9-11.

More details