2018. október 21., vasárnap - Orsolya

Bármilyen furcsa, nem a YouTube-ra használja el a legtöbb netet az ember

youtubesearchA Sandvine kutatásában rávilágított, hogy a világ teljes internetforgalmának 15 százalékát a Netflix és műsorai viszik el. A YouTube ma már nem csak egy szolgáltatás, hiszen a fiatalabb generáció egy második tévékészülékként tekint rá. Ez trend hazánkban is nagyon érződik, annyira, hogy az itteni fiatalok napi szinten 2 órán át nézik a videomegosztó különféle tartalmait.

Ehhez képest nem kicsit megdöbbentő a Sandvine kutatása, amely szerint a YouTube világszinten "csupán" a második helyet tudta megkaparintani, ha a globális online adatforgalom eloszlását vesszük figyelembe, az abszolút győztes ugyanis a Netflix: arányaiban ez a szolgáltatás viszi el a világ sávszélességének 15 százalékát, míg a YouTube 11,4 százalékot.

Az adatok a hazai internetezők számára alighanem meglepetéssel szolgálnak, már csak azért is, mert a tengerentúli országokkal szemben nálunk egyelőre nem élvez akkora a kultuszt a sajátgyártású műsorokban és díjnyertes sorozatokban is bővelkedő Netflix. Ez persze nem azt jelenti, hogy a magyarok számára ismeretlen lenne, hiszen a nyugati háztartásokban a mindennapi szórakozás részének tartott platform itthon két éve használható. Idehaza, illetve az EMEA-régióban (Európa, Földközi-tenger, Közel-Kelet) egyébként továbbra is a YouTube vezet a Sandvine adatai szerint.

A The Global Internet Phenomena Report címmel közölt jelentés szerint a Netflix az Egyesült Államokban még nagyobb szeletet hasít ki abból a bizonyos tortából: odaát a teljes sávszélesség 19,1 százalékát uralja, de főműsoridőben ez akár 40 százalék is lehet. A YouTube viszont még annyira sem népszerű, mint nálunk, ugyanis az Amazon saját videós platformja, a Prime is beelőzi – igaz, a különbség nagyon kicsi.

A kutatás szerint a harmadik legnagyobb internetevő tevékenység maga a böngészés (17 százalék), amit az online játékok (7,7 százalék) és a közösségi oldalak követnek (5,1 százalék). A Sandvine kalkulációiból arra is fény derült, hogy a felhasználók a különféle PlayStation-címeket például jellemzően online vásárlással szerezték be. Vagyis inkább letöltötték azokat, még akkor is, ha az adott játék mérete több mint 100 gigabájtra rúgott.

(Forrás: www.hvg.hu)

  • 1

lakastextilonline.hu


Patinás, elegáns belső terek díszítésére ajánljuk a fényes, ezüst vagy aranyszállal átszőtt szőnyegeket. Az átlagon felüli iroda ékessége, modern és stílbútorokhoz egyaránt ajánlott!