2017. november 19., vasárnap - Erzsébet

Titokban lehallgat minket a Facebook?

facebook4Általában egy unott vállrándítással reagálunk arra, hogy az ingyenes Facebookon az adatainkkal fizetünk mindenért, mert már túl sokszor hallottuk ezt a semmitmondó figyelmeztetést. Azt, hogy a Facebook sokkal többet tud rólunk, mint amit a lájkjaink, megosztásaink és a megadott személyes adataink alapján sejtenénk.

A közösségi portál többféle módszerrel gyűjti az információkat, akár más cégektől is megszerzi azt, ami hiányzik a gyűjteményéből. Amit pedig már megszerzett, annak a törlését nagyon nehéz elérni.

Erről az egészről a Githubra írt nagyszerű elemzést Vicki Boykis, aki több mint egy évtizede dolgozik adatbázisokkal. Egyik legizgalmasabb megjegyzése, hogy

a Facebook már a bejegyzések közzététele előtt elkezdheti az adatgyűjtést.

Volt már példa arra, hogy begyűjtöttek minden billentyűleütést, még mielőtt rányomtunk volna a KÜLDÉS feliratú gombra. Ezzel az öncenzúrát akarták kutatni, például azokat az eseteket, amikor a dühtől vörösen lángoló fejjel begépeljük, hogy a ROHADJON MEG A FŐNÖK, aztán két másodperccel később kitöröljük az egészet, és beírjuk helyette, hogy „Hú, de innék már egy kávét, őrület, mi van ma az irodában! :D”.

A begyűjtött adatainkon folyamatosan végeznek kutatómunkát, a Facebook adattudós részlegén többtucatnyian dolgoznak – sokkal többen, mint más, hasonló méretű cégeknél. Persze nem minden kutatásból lesz akadémiai publikáció, hiszen az esetek többségében csak a Facebook működését próbálják optimalizálni, hogy még többen kattintsanak a hirdetésekre. A belsős kísérletekhez nem is nagyon kell engedélyt kérni, ahogy a Facebook egyik volt alkalmazottja írja a blogbejegyzésében

A teljes cikk az index.hu-n olvasható.

  • 1
  • 2
  • 3