2019. július 23., kedd - Lenke

Elkészült a Libra, a Facebook kriptopénze

2019-06-19 88

Mark Zuckerberg bejelentette a Facebook kriptovalutáját, és ez nagyon más, mint amire a Bitcoin árfolyamváltozásain meggazdagodó és tönkremenő szerencselovagok  számítottak. A Libra egy globális kriptovaluta, amely 2020-ban válik elérhetővé, alapvetően arra lesz jó, hogy az emberek pénzt tudjanak küldeni egymásnak.

 Decentralizált blokklánc technológiára épül, mint a Bitcoin, de az árfolyamát ugyanolyan stabilan fogják tartani, mint amilyen a dolláré.

Eleve nem is a Facebook pénze lesz, hanem a közösségi portálon kívül még 27 másik tagot számláló Libra Association, egy nonprofit szervezet kezelésére bízzák. Ebben pedig olyan hagyományos pénzügyi szolgáltatók is tagok, mint a Visa és a Mastercard, a PayPal és a Stripe, de a Spofity, az Uber, a Lyft és a Vodafone is beszállt a bizniszbe.

A Libra Association fő célja az, hogy könnyen elérhető pénzügyi szolgáltatásokhoz juttassa azt a több mint egymilliárd embert - leginkább a fejlődő országokban -, akik most nem férnek hozzá a hagyományos banki és pénzügyi szolgáltatásokhoz, nem tudnak állandóan készpénzt tartani maguknál, viszont mobil mindig van náluk.

Ugyanolyan egyszerű lesz pénzt küldeni, mint üzeneteket vagy fotókat megosztani másokkal

- írja Mark Zuckerberg a nyilvános bejegyzésében. A közösségi portálon lesz egy Calibra nevű alrendszer, ez teszi majd lehetővé a fejlesztőknek, hogy az online alkalmazásaikba beépítsék a pénzküldés lehetőségét. Jövőre kiadnak egy digitális pénztárca appot is, de a pénzünket a WhatsApp és a Messenger felületén is elérjük majd.

Olvass tovább: Elkészült a Libra, a Facebook kriptopénze

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2019 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Az ATENOR egy újabb fejlesztési telket vásárolt Budán

Az ATENOR egy újabb fejlesztési telket vásárolt Budán

More details
A sztárbefektető belenyúlt a darázsfészekbe - Titokban összejátszik a Google Kínával?

A sztárbefektető belenyúlt a darázsfészekbe - Titokban összejátszik a Google Kínával?

More details
Börtönbe kerülhet az a munkáltató, aki megalázza alkalmazottját Dél-Koreában

Börtönbe kerülhet az a munkáltató, aki megalázza alkalmazottját Dél-Koreában

More details
Az iratok fénymásolása is jogszabályhoz kötött

Az iratok fénymásolása is jogszabályhoz kötött

More details
Jövőre megszüntetik az OKJ-s képzési rendszert

Jövőre megszüntetik az OKJ-s képzési rendszert

More details
Diszkontbenzinkutakat nyithat Magyarországon az OMV

Diszkontbenzinkutakat nyithat Magyarországon az OMV

More details
2023-ra fejeződhet be a Városliget megújítása

2023-ra fejeződhet be a Városliget megújítása

More details
A bankok buktatják le a legtöbb pénzmosót

A bankok buktatják le a legtöbb pénzmosót

More details
Éjjel-nappal, 5 másodpercen belül megérkezik az átutalt pénz az új banki rendszerben

Éjjel-nappal, 5 másodpercen belül megérkezik az átutalt pénz az új banki rendszerben

More details