Nyomtatás

Hogy fog állni a Covid-19 2025-ben?

2020-08-17 864

A koronavírus-világjárvány nyolcadik hónapjában járunk, és még nagyon nem látszik a vége. Ha lesz neki olyan. Igen, tesztelnek vakcinákat, de gyakorlatilag biztos, hogy ezek nem zárják majd le egyszer s mindenkorra a problémát, ráadásul évekbe telhet, míg mindenkihez eljutnak. A lehetséges hosszú távú forgatókönyvek némelyike azzal számol, hogy ezentúl az időszakos karantén lesz az új norma a világban.

A második hullámra készülve, vagy már javában harcolva ellene, szerte a világon igyekeznek előre tekinteni a kutatók, hiszen életbevágóan fontos lenne legalább nagy vonalakban ismernünk a ránk váró jövőt, hogy jelenlegi stratégiák hatékonyságán is javítani tudjunk. Az elmúlt hónapokban felvázolt járvány-forgatókönyvek között, amelyeket a Nature foglalt össze, vannak kevésbé és nagyon pesszimisták is. Olyat azonban nagyítóval kell keresni, amely szerint hipp-hopp visszaáll majd minden a régi megszokott üzletmenetre.

Természetesen a forgatókönyvek jóslatai széttartanak, ahogy egyre inkább előrehaladunk az időben. A következő néhány hónapra nagyjából ugyanazt jósolják, a következő évekre azonban esetenként szöges ellentétben állnak előrejelzéseik. Talán jövő nyárig lehet többé-kevésbé egységes, és számos kutatócsoport modelljei által alátámasztott predikciókat tenni.

Ezek szerint közel sem lesz vége jövő júniusra a veszélyhelyzetnek.

Addigra nagyjából 250 millióan fertőződnek majd meg, 1,75 millióan fognak meghalni. A Covid-19 lassan, de biztosan továbbra is terjedni fog a világban, lesz ugyan oltás, de az csak nagyjából fél évig nyújt védettséget, és az emberiség nagy része csak álmodhat majd róla, hogy belátható időben megkapja, hiszen a gazdag országok megtartják maguknak a készletek nagy részét. Az újra és újra életbe léptetett karanténintézkedések már teljesen megszokottá válnak.

A forgatókönyvek megbízhatósága erősen korlátos, hiszen számos olyan faktor befolyásolja őket döntően, amiről még fogalmunk sincs:

  • milyen hosszú ideig válnak az emberek immúnissá a fertőződés vagy az oltás után;
  • a Covid-19 terjedése szezonálissá válik-e, vagy kizárólag a járványügyi intézkedések szigorúsága hat a járvány intenzitására;
  • hogyan reagálnak a kormányok a most még nem látható krízisekre.

Távolságtartás

Az mára bizonyossá vált, hogy a lezárások, az emberek közötti szociális érintkezés lecsökkentése eredményesen képes lassítani a járvány terjedését, de megállítani pusztán ilyen intézkedésekkel nem lehet. Arra sem lehet számítani, hogy az emberek ébersége, fegyelmezettsége a végtelenségig fenntartható. Mindig lesznek szabályszegők, ahogy múlik az idő, egyre többen, akik folyamatosan biztosítani fogják, hogy a Covid-19 kisebb-nagyobb intenzitással jelen legyen a közösségben.

A teljes cikk: Hogy fog állni a Covid-19 2025-ben?

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Versenyben

Ingatlanpiac

Üzleti hírszerzés, biztonság