Nyomtatás

A legjobb appok utazáshoz 2020-ra

2020-07-14 951

Javában tart a nyár, de a COVID-19 helyzetnek és a kissé borúsra sikeredett júniusnak köszönhetően sokaknak még csak most indul majd a nyaralás. S bár jó eséllyel a legtöbben valamilyen hazai célpontot választanak majd a kikapcsolódáshoz, így is akadnak szép számmal olyan programok, amelyek a számítógépen és az okostelefonon megbújva segíthetnek kényelmesebbé és pihentetőbbé tenni a nyaralást. Szokásunkhoz híven összeszedtük, melyek a legjobb appok utazáshoz 2020-ra.

A LEGJOBB APPOK UTAZÁSHOZ 2020-RA

Az összeállításban szereplő programok többsége szerepelt már nálunk önálló tesztben, így a rövid ismertetőben linkeljük a korábbi, részletes bemutatót is. Igyekeztünk minden olyan alkalmazást csokorba gyűjteni, amelyek az utazás tervezésétől, a helyi látványosságok felkutatásán keresztül, az ingyenes wifik biztonságos használatáig minden felmerülő kérdésre megoldással szolgálhatnak. Szóval lássuk, melyek – szerintünk – a legjobb appok utazáshoz 2020-ban.

NYARALÁS ELŐKÉSZÍTÉSE ÉS UTAZÁS

A nyaralás a legtöbb esetben némi előkészítést is igényel. Így például nem árt, ha tudjuk, mikor-honnan indulnak a vonatok, esetleg a repülőjáratok, és azzal is érdemes tisztában lenni, hogy milyen útvonalon érhetünk oda az úti célhoz a leggyorsabban autóval, esetleg bringával, busszal. Ezzel kapcsolatban korábban ajánlottunk már nagyszerű appokat. Az offline autós-bringás navigációnál pedig jó szolgálatot tehet a Google Maps is, amely teljesen ingyen áll a rendelkezésünkre, s jó ideje lehet már letölteni benne térképrészleteket, hogy ne a mobilnetünket terheljük a dologgal menet közben. Ráadásul aktuális forgalmi adatokkal is szolgál.

Ha szállást is kell keresnünk, ma már az sem jelenthet gondot az okostelefonon. Ott a Szállás.hu (iOSAndroid) vagy a Tripadvisor (iOSAndroid) alkalmazása iPhone-ra és androidos készülékekre egyaránt. Friss ajánlatok, szabad szálláshelyek mellett azt is láthatjuk, hogy a korábban ott nyaralók miként értékelték az adott szállást.

IDŐJÁRÁS-ELŐREJELZÉS, MEGBÍZHATÓ MEGOLDÁSOKKAL

A kellemes nyaralás egyik fontos eleme az időjárás is. Mert ha nem is lehet mindig napsütés, legalább tudjuk, hogy melyik esős napra szervezzünk múzeumlátogatásokat a kirándulás helyett.

Időjárás alkalmazásokból már minden rendszerre összegyűjtöttük a legjobbakat: emitt találhatók a legjobb időjárás előrejelzők iOS-re és AndroidraWindowsra, illetve macOS-re is.

HOL PARKOLTUNK?

Ha már odaértünk és épp egy ismeretlen helyen kószálunk, tökéletesen kiszúrhatunk magunkkal, amikor leparkolunk valahol, s ahogy van, úgy felejtjük el a visszavezető utat. Sokan nem tudják, de ezen is segíthet a Google Maps. Ennek mikéntjét leírtuk e korábbi tippünkben.

BALESET ESETÉRE

Őszintén kívánjuk, hogy senkinek ne legyen rá szüksége, de ha valakit mégis baleset ér az autós utazás során, nem árt, ha tudjuk, hogy életzik az E-kárbejelentő app. A MABISZ alkalmazása iOS-re és Androidra egyaránt elérhető. Egyszerűsíti a kárfelmérést, a kárbejelentés gyors és pontos kitöltését és tanácsokkal is szolgál. De újfent kívánjuk, ez legyen az app, amit sosem kell majd használni. Viszont inkább legyen nálunk feleslegesen.

MÉGIS KÜLFÖLD? AKKOR PÁR SZÓTÁR ÉS FORDÍTÓ!

Bár a koronavírus helyzet folytán idén biztosan kevesebben vállalják be a külföldi nyaralást, ha valaki mégis úgy érzi, csak a határon túl várják igazi élmények, de a nyelvtudásában kevésbé biztos, annak csokorba szedtük a legjobb ingyenes fordítóprogramokat iOS-re és Androidra, ebben a cikkben.

A NYARALÁS KELLÉKEI: NÖVÉNY- ÉS ÁLLATHATÁROZÓK, IZGALMAS LÁTNIVALÓK, GYÓGYSZERTÁRAK

Megérkeztünk, kipakoltunk, túl vagyunk egy üdítő kávézáson, valami friss ebéden. Mi hiányzik még? Naná, hogy egy kiadós kirándulás! S ha már a természetben bóklászunk, nem árt tudni, hogy éppen mit látunk. Ebben segíthet az ingyenes madár- és hüllőhatározó app, illetve a két – szerintünk – legjobb növényhatározó program. A telefon kamerájának és ezen appoknak a segítségével kitárul előttünk az élővilág.


(Forrás: https://techwok.hu)

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Versenyben

Ingatlanpiac

Üzleti hírszerzés, biztonság