Nyomtatás

Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködést a Miskolci Egyetem

2026-02-04 53

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében írt alá együttműködési szándéknyilatkozatot a Miskolci Egyetem és a University of Thai Chamber of Commerce Bangkokban. 

Az együttműködés elsődleges célja a Miskolci Egyetem nemzetközi hallgatói létszámának növelése és a tudományos paletta szélesítése. A felsőoktatási intézmény jelentős számú thaiföldi hallgató érkezésére számít, de a megállapodás a magyar diákok számára is megnyitja a távol-keleti tanulmányok lehetőségét. A program a gazdaságtudományi területen indul, de a thaiföldi hallgatók körében már most jelentős az érdeklődés a miskolci űrmérnök képzés és egyéb műszaki területek iránt is.

Prof. Dr. Kovács Helga, a Miskolci Egyetem stratégiai kapcsolatokért felelős rektorhelyettese kiemelte: a partnerség első lépésben a Gazdaságtudományi Kar MBA képzésére fókuszál. A kettős diploma (double degree) program keretében a magyar és thaiföldi hallgatók közös oktatásban részesülnek, és mindkét intézmény oklevelét megszerezhetik.

„Az UTCC egy rendkívül elismert és népszerű intézmény, amely a helyi kamara működtetésében áll, így jól ismeri az ipari igényeket, ez olyan példaértékű működési rend, amelyből mi is sokat tanulhatunk” – fogalmazott a rektorhelyettes. 

Kiemelte, hogy a közös munka alapja az azonos értékrend, a megállapodás a magyar diákok számára is biztosítja a thaiföldi tapasztalatszerzést. 

Stratégiai toborzás és háttértámogatás

A hosszú távú thaiföldi jelenlétet és a hallgatók hatékony elérését a helyszínen a Foldana cégcsoport bangkoki irodája támogatja. Az iroda feladata a közvetlen toborzás és a thaiföldi fiatalok tájékoztatása a magyarországi továbbtanulási lehetőségekről.

„Számos országban működnek toborzóirodáink, de általában a külföldi partnerek szervezésében. A Foldanával történő együttműködés egyedülálló a Miskolci Egyetem életében. Ez a struktúra, amikor egy magyar hátterű társaság végzi a külföldi toborzási tevékenységet, egyedi megoldás.” 

Az iroda egyaránt segíti az önköltséges formában jelentkezőket és a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram iránt érdeklődő hallgatókat, új kaput nyitva a délkelet-ázsiai régió és a miskolci campus között.

dr. Balla Róbert, a Foldana cégcsoport ügyvezetője beszámolt arról is, hogy a két egyetem közötti együttműködés aláírásával egyidőben került sor a toborzó iroda megnyitására, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bangkoki látogatásakor.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Versenyben

Ingatlanpiac

Üzleti hírszerzés, biztonság