Nyomtatás

Megnyithat a Lidl fantomüzlete: már tárgyalja a főváros az ügyet

2023-01-24 639

Évek óta üresen áll egy Lidl-áruház Újbudán a Fehérvári úton, azonban a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén tárgyalnak egy olyan előterjesztésről, amely pontot tehet a 2017 óta húzódó ügy végére. A Lidl Budán, a XI. kerületben még 2017-ben kezdett el egy olyan beruházást amely miatt később jogvita bontakozott ki a vállalat és az újbudai önkormányzat között: a középpontban a kezdetektől az állt, hogy diszkontlánc jogszerűen járt-e el akkor, amikor a kerületi építési szabályzatban foglaltak ellen lebontotta Fehérvári úton álló ipari épületet.

A Lidl mindvégig azt hangoztatta, hogy ők a Fehérvári út – Galambóc utca sarkán található elavult csarnok homlokzatát csak átalakították, ráadásul mivel a Galambóc utca felőli részen az eredeti épületből egy falszakaszt is meghagytak, ezzel 100 százalékosan lefedték az átalakításra vonatkozó szabályokat, ami pedig nem engedélyköteles tevékenység.

A teljes cikk: Megnyithat a Lidl fantomüzlete: már tárgyalja a főváros az ügyet

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Versenyben

Ingatlanpiac

Üzleti hírszerzés, biztonság