Nyomtatás

2022-es startup körkép - zsíros exitek, fejlődő cégek, aktív angyalok

2023-01-23 412

2022 egy kiemelkedően izgalmas év volt Magyarországon a startupok és a velük együttműködő, belőlük, vagy értük élő, őket támogató szereplők számára. Sok izgalmas exit (cégeladás - felvásárlás), kockázati- és angyal tőke befektetések, helyi és nemzetközi események követték egymást egész évben. Sok új dolog kezdődött, illetve sok korábban elkezdett munka eredménye érett be mostanra.

Érdekes, hogy miért pont most, miért 2022-ben pörögnek föl az események. Egyrészt a mögöttünk lévő pár évben, a globális monetáris lazítás és az általános gazdasági prosperitás hatására rengeteg pénz halmozódott fel - a kockázati tőkealapoknál, akár már kihelyezve a startupokhoz, akár kihelyezésre várva.

De van pénz felvásárlásokat tervező nagy cégeknél, a sikeres exit után lévő, angyalbefektetővé váló alapítóknál, az évek óta jelentős profitot csináló cégtulajdonosoknál, a jól menő cégek jelentős bónuszokkal jutalmazott felsővezetőinél is.

Ez a likviditás bőség persze a mostani válság hatására majd lassan csökkenni kezd, de cserébe a válságoknak van egy nagyon jó tulajdonsága: nem tisztelik a status quo-t, mélyreható és gyors változásokat indukálnak a gazdaságban, iparágakban, társadalmakban. És ezeket a változásokat csak a legjobb cégek, startupok tudják elég gyorsan, hatékonyan lekövetni, ilyenkor van lehetőségük a legjobbaknak kiemelkedni, piacot szerezni, megerősödni. Ennek a jeleit láthatjuk már most is és az innovatív cégek további térnyerésére számíthatunk a következő években.

2022 exitjei közül a nagyobbak, illetve amikről hallottunk:

- IT, szolgáltatás:

- A Starschema indította sort 2022 január legelején.Klasszikus felállás, egy nagy külföldi szereplő vásárol tudást, kapacitást, brand-et, jelenlétet, piacot.

- És jött még az IncepTech, az ff.next - ahol külön érdekes, hogy a magyar tőzsdéről forrásokat bevonó, un. rollup-ként kisebb cégeket magába olvasztó Gloster vásárolta föl, akik ezen kívül még két felvásárlást tudnak felmutatni 2022-ben, a német G-Plus Consulting-ot és a pécsi Lanoga-t - de az elmúlt 3 évben összesen már 9 fölvásárolt cégnél tartanak és nem úgy tűnik, hogy meg akarnak állni.

- Az ingatlanos tech cégek piacán is jól pörgött a felvásárlás számláló: Koltozzbe.hu, Ujotthon.hu, Startlak.hu, Szallas.hu. Előbbieket megvette, utóbbit eladta az OTP Csoport.

- Két nagy IT/programozás oktató bootcamp is elkelt, a Codecool összeolvadt egy lengyel szereplővel, a Green Fox többségi tulajdonát egy nagy tőkealap vásárolta meg. A harmadik nagyobb bootcamp céget, a PROGmasters-t még 2021-ben vásárolta föl a magyar Training360.

- IT, termékek: Gravity, Now Technologies, Pingpong és az egyik legnagyobb magyar exit idáig, az aiMotive.

Volt ezen kívül sok tőkeemelés is (ezeket megközelítőleg sem tudnánk felsorolni), sem az angyalok, sem a kockázati tőkealapok nem lassítottak 2022-ben. A tőkeemelések - amik időről időre friss likviditással segítik, gyorsítják a startupok növekedését - alkalmasak arra is, hogy az ilyenkor megtörténő cégértékeléseket használva nyomon kövessük a cégek fejlődését, a startup alapítók vagyonának gyarapodását. Mondhatjuk, hogy furcsa perverzió más vagyonának méregetése, de kevés olyan motiváló dolog van a leendő startup alapítók számára, minthogy új tagként felkerült a Forbes 50 leggazdagabb listájára Kádár Tamás, a Seon egyik alapítója is.

A COVID-os online évek után visszatértek a fizikai jelenlétet (is) biztosító startup konferenciák, rendezvények. Volt újra Untold Stories, Startup Safari, Startup World Cup, Ecosystem Festival, HVCA - Portfolio Investment Conference, ScaleUP Fest - és az üzleti angyalok saját konferenciája, az AngelFest 2022-ben először került megrendezésre.

Több startup inkubátor, accelerator, stb támogató szervezet is fejleszt frissen indult csapatokat, de ki kell emelni az Express Innovation Agency által futtatott HSUP-t (Hungarian Startup University Program), akik 2022-ben ~4500 (!) főiskolásnak/egyetemistának biztosították a lehetőséget, hogy kipróbálják magukat a startup világban, elinduljanak az ötleteikkel, és egy startup-os tanév után akár céget is alapítsanak.

A HunBAN (Magyar Üzleti Angyal Szövetség, azaz Hungarian Business Angel Network, az Europai BAN magyar tagja) által végzett befektetési tevékenység is erős volt 2022-ben. Az angyal befektetések jelentik az egyik első lépcsőfokot a korai fázisú cégek, startupok finanszírozásában. Az angyalbefektetők - komoly kockázatot vállalva - nagyon korai fázisban szállnak be induló cégekbe tőkével és tudással, tapasztalatokkal, támogatással. Azért vállalják - a nemzetközi statisztikák szerint akár 80-90%-os bukási rátát jelentő kockázatot, mert remélik, hogy az általuk finanszírozott cégek közül kerülnek ki a következő évek gyorsan növekvő, sikeres scaleup-jai, és egy pár év, illetve komoly piaci és szervezeti fejlődés után jelentős, akár több 10 vagy 100-szoros haszonnal tudják értékesíteni a tulajdonrészüket.

A HunBAN tagok száma egy év alatt majdnem megduplázódott és 2023-ban is szeretnének hasonló dinamikával bővülni.

Nem csak a HunBAN által szervezett “Pitch Night”-okon (olyan események, ahol a startup alapítók pitch-elhetnek, azaz nagyon rövid idő alatt elmondják mit csinálnak, mennyi pénzt kérnek, és az üzleti angyalok ez alapján eldöntik, kivel kezdenek befektetési tárgyalásokat) szoktak az angyalbefektetők a startupokkal találkozni, hanem a szélesebb hallgatóságnak szóló, oktatási jellegű meetup-okon, vagy a HunBAN partner szervezeteinek, az EBAN más országokban működő tagszervezeteinek online vagy személyes rendezvényein is.

A növekvő tagság és a megszaporodott rendezvények fontos eredménye, hogy egyre több startup keres befektetőt a HunBAN-nál. 2022-ben 70 csapat jelentkezett, amikből 20 jutott be a pitch night-okra az angyalbefektetők elé. Összesen 15 angyal döntött úgy, hogy befektet egy vagy több csapatba. A legtöbb befektetésnél az angyalok közösen, “szindikátusokba” tömörülve tárgyaltak a startupokkal és a sikeres tárgyalások után összesen 10 startup kapott angyalbefektetést, összesen kb 1 millió euró összegben.

Az egy angyal által egy befektetésre fordított összeg jellemzően 10 és 50 ezer EUR között mozog, de a fent említett szindikátusok miatt több angyal tőkéje összeadódik, és így a startupok 50 és 300 ezer EUR közötti összegeket kapnak egy befektetési körben.

Külön érdekes a HunBAN tagok közt 2022 végén végzett, a 2023-as tervekre vonatkozó felmérés eredménye, ami szerint a tagok nagy része nem tervez lassítani, minimum 1-2, de a legaktívabb angyalok akár 10-20 befektetést is terveznek 2023-ra.

Ha lesznek is olyan befektetési alapok, intézményi, állami szereplők, akik takarékoskodni kényszerülnek 2023-ban, arra számíthatunk, hogy a korai fázisú startup finanszírozásban nem lesz tőkehiány, az angyal befektetők növekvő száma és aktivitása pótolni fogja az esetlegesen kieső összegeket.

I Forrás: digitalhungary.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Versenyben

Ingatlanpiac

Üzleti hírszerzés, biztonság