Nyomtatás

Vége a fenyőnek? Leszámolnának a régóta használt faanyaggal Magyarországon

2022-11-25 453

„Az ismeretlen ismerős - a lombos fafajok faanyaga” címmel szervezett tudományos konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Akadémiai Bizottsága. Ahogy a cím is utal rá, a november 8-án lezajlott ülésen a hazai lombos fafajok faanyagának tulajdonságait és felhasználási lehetőségeit mutatták be az előadók, a lehető legváltozatosabb szempontok alapján. A kulcskérdés az volt, hogy hogyan válthatjuk ki és helyettesíthetjük lombos fafajokkal a fenyveseket, illetve az általuk adott nyersanyagot.

Hazai fafajok adatai

A konferencia alaphangját Sulyok Ferenc, a Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség elnökének, a kiskunsági KEFAG Zrt. vezérigazgatójának a hazai erdők fafajaira vonatkozó átfogó, statisztikai alapokon nyugvó beszámolója adta meg - írja közleményében a Mecsekerdő Zrt. Ebből kiderült, hogy Magyarországon - jelentősen növekvő erdőterületek mellett - az ellentmondásos megítélésű nemes nyár és az ország közel egész területén idegenhonos fenyő állományok területei csökkennek, ugyanis a kitermelés ezeknél a fajoknál jóval meghaladja a növedéket. Mindez logikus annak fényében, hogy a jelenlegi szabályozás az őshonos - azaz lombos - fafajokkal való erdőfelújítást támogatja. Nem mindegy azonban, hogy a klimatikus viszonyok és a szakmai szabályozás miatt visszaszoruló fenyvesek helyére mit és milyen célból ültetünk.

A teljes cikk: Vége a fenyőnek? Leszámolnának a régóta használt faanyaggal Magyarországon

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Versenyben

Ingatlanpiac

Üzleti hírszerzés, biztonság