Nyomtatás

Eldőlt, hol lesz a Balaton Sound a jövőben

2021-09-21 247

A koronavírus-járvány miatt 2020-ban és idén is elmaradt a Balaton Sound zenei fesztivál, amelyet 2007 óta minden évben Zamárdiban rendeztek. Bár jövőre még biztosan a Balaton déli partján fekvő település ad otthont az eseménynek, Csákovics Gyula polgármester jelezte, a város „elfáradt”, és szeretnék kivezetni onnan a fesztiválokat.

Csakhogy egyáltalán nem biztos, hogy így lesz, a Balaton Sound szervezői ugyanis lakossági fórumot tartottak a lehetséges folytatásról, és a polgármester tájékoztatása szerint a képviselőtestület szeptember végén értékeli a helyiek és a tartózkodási címmel rendelkező nyaralók véleményét, és ha a többség támogatja a fesztivált, a szervezők pedig vállalják a feltételeket, a rendezvény maradhat Zamárdiban.

Nos, a közvélemény-kutatás – amely arról szólt, hogy a következő három évben is a településen rendezik-e meg a Soundot – lezárult, azt viszont egyelőre nem tudni, mi a döntés, a szavazóurnákat ugyanis csak szerdán, szeptember 22-én nyitják fel

– írja a Likebalaton.hu.

A helyi konzultációban 2800-an vehettek részt, a 18. életévüket betöltött állandó lakosok, valamint a Zamárdiban tartózkodási engedéllyel rendelkező polgárok.

A polgármester szerint az önkormányzat kikérte az érintettek listáját a Kormányhivataltól, és postán, tértivevényes levélben eljuttatták hozzájuk a vízjellel ellátott szavazólapot. A szavazás szeptember 15-én zárult.

Amennyiben a Balaton Sound helyszíne marad Zamárdi, a szervezők kétszeres díjat, évi 150 millió forintos bérleti díjat, valamint további kilencvenmilliót fizetnének a helyszín rekultivációjára.

Az is eldőlt, hogy a B my Lake fesztiválnak biztosan nem Zamárdi ad otthont a jövőben, míg a Strand Fesztiválról később tárgyalnak a felek.

| Forrás: index.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Versenyben

Ingatlanpiac

Üzleti hírszerzés, biztonság