Nyomtatás

Forradalmi változás a magyar boltokban: ezzel csábítják be a vásárlókat

2021-06-17 422

A technológia, okoseszközök fejlődésével a vásárlási szokások is gyökeres átalakuláson mehetnek át akár pár év alatt is, pláne akkor, ha egy világjárvány kényszeríti a vevőket a digitális csatornák használatára, szociális távolságtartásra. A pár éve még sci-fi filmekbe illő újításokat az utóbbi bő évben rekordidő alatt vezették be, és szoktak hozzá a vásárlók olyan funkciókhoz, amelyek elterjedéséhez évek kellettek volna. De vajon mi valósult meg azokból a technológiai újításokból, amelyekről 6-7 éve még csak álmodtunk? Milyen újításokat szerettett meg a vásárlókkal a járvány? Hogyan vásárolunk majd a jövő boltjaiban? Ezeknek a kérdéseknek járt most utána a Pénzcentrum.

Egy évtizede még szenzációszámba ment az okoshűtő gondolata, amely leltárt vezet a benne lévő termékekről, azok lejáratáról és még bevásárló listát is készít, vagy az olyan okoskosár, amelybe elég belepakolni a boltban, leolvassa a benne lévő termékeket, az önkiszolgáló kasszánál sem kell kipakolni, csak kifizetni, ami rengeteg ki-be rámolást spórol meg a vásárlónak. Mára már ez egy elérhető technológia, viszont a háztartásokban olyan ritka még az ilyen okoshűtő, mint a magyar boltokban az okoskosár. A Pénzcentrum több mint 6 éve összegyűjtött 8 olyan technológiát, amelyekkel akkori tudásunk szerint úgy hihettük, előbb-utóbb találkozhatunk a jövő boltjaiban. Lássuk, mi valósult meg ezekből és milyen új sci-fibe illő technológiák terjedhetnek a jövőben. 

1. Okostelefonos alkalmazások

A múlt évtizedben a szakértők úgy gondolták, hogy az okostelefonok jelentik az egyik legnagyobb innovációs irányt. Ez be is igazolódott, ma már rengeteg kényelmi funkciót bonyolíthatunk telefonos appokon, rohamosan terjed az okostárca, és a hazai élelmiszerláncok is bevezettek különböző appokat, amelyeken digitális blokkoktól, a kuponokon át a rendelés szolgáltatásig sok funkciót használhatnak ki a vásárlók. A járvány csak még nagyobb löketet adott az appok felhasználásának: a MediaMarktban például segítségül hívták ahhoz is az okoseszközöket, hogy könnyebben betarthassák a vásárlószám korlátozására volnatkozó rendeletet.

Az okostelefonos appok még sok lehetőséget hordoznak magukban, és minden bizonnyal a jövőben további fejlődés várható ezen a téren. Különösen a járvány hatására gyorsulhat fel a folyamat, hogy ezek a kényelmi funkciók elterjedjenek, ismertek legyen a vásárlók körében. A KPMG kutatása szerint a COVID-19 járvány kitörése óta a válaszadók 69%-a vásárolt többet online és 44%-uk akár több eszközzel párhuzamosan teszi ezt. 40% válaszolta, hogy inkább veszíti el a pénztárcáját, mint a mobilját.

Ráadásul alapvetően eltűnőben vannak a generációk közötti különbségek a vásárlói szokásokat tekintve: a kutatás szerint például már a 75 év felettiek 81 százalék használ okostelefont a korábbi 61 százalékhoz képest. 

Hogy képzeltük el az appok fejlődését 2014-ben? A jövőt akkor úgy láttuk: a vásárló majd letölti telefonjára az áruházlánc alkalmazását, az alkalmazás köszönti őt, amikor a boltba lép, megmutatja, hol találja kedvenc áruit, felhívja a figyelmet a promóciókra, sőt, személyre szabott akciós ajánlatokat is kínál. Egy előre elkészített bevásárlólista alapján pedig navigálja a felhasználót az áruházban, így rövidítve a vásárlási időt, és csökkentve a bolyongást. Ennek egy része megvalósult, más részétől pedig nem is vagyunk messze.

2. Digitális polccímkék

6-7 évvel ezelőtt viszonlag ritka volt a digitális polccímke, amellyel ki lehet küszöbölni az olyan kellemetlenségeket, hogy a polcon még a rossz ár van kint, ami a kasszánál derül ki. Mivel a digitális polccímkék egyik legnagyobb előnye, hogy pillanatok alatt lehet változtatni a termékekhez tartozó leíráson, például ha új termék érkezik az üzletbe, vagy ha egy akció miatt változik az ár. Egyébként kifejezetten energiatakarékosak, és szinte megszólalásig hasonlítanak a hagyományos címkékre.

Mára már egyáltalán nem ritkák a digitális polccímkék, és feltehetően a jövőben egyre inkább elterjednek majd. A vásárlók már hozzá is szoktak, és nem sírják vissza a gyűrött, apróbetűs, elmosódott papír alapú címkéket. 

3. Vásárlást segítő terminálok

A múlt évtizedben az volt az elképzelést, hogy az olyan döntést segítő digitális megoldások, mint a borkínáló terminálok elterjedtebbek lesznek a jövőben. "Az érintőképernyős készülékek használata kimondottan egyszerű, nem csak az egyes borok jellemzőit mutatják meg, hanem recepteket is ajánlanak - ezt egy mozdulattal ki is nyomtathatjuk. A cetlik egyébként reklámozásra is alkalmasak - például ajánlanak egy receptet, egy tésztát, vagy szószt" - írtuk akkor. Ez a fejlesztés viszont nem nagyon terjedt el mostanra.  

4. Okosmérlegek

Izgalmas újdonságnak ígérkezett 6-7 éve a speciális kamerával ellátott mérleg, amely önmagától felismeri, hogy milyen gyümölcsöt, zöldséget helyeztünk rá. Az ilyen készülék programozható, így sokféle terméket felismer. Már akkor létezett olyan mérleg is, amely az eladónak mutatja meg a termék összetevőit, allergén információit, sőt, receptet is ajánl. 

Ahogy most állnak a dolgok, az okosmérlegek korától még messze vagyunk. A nagyobb diszkontok eleve nem egységesek abban, hogy a vásárlónak kell lemérnie az árut, vagy ezt megteszik a kasszánál. A mérleg nem ismeri fel a terméket, általában a vevő választja ki, mit mér éppen. Pedig milyen felszabadító lenne, ha nem kéne keresgetni a helyenként logikátlan rendszerezésű menüben, vagy a kasszások nem kiabálnának át egymásnak mindig, mi a kódja az Idarednek, és hasonlók. 

5. Okoskosarak

A múlt évtizedben még nem tűnt elérhetetlennek a Japánban már több éve tesztelt RFID (rádiófrekvenciás) olvasóval felszerelt bevásárlókosár. 2021. elején az USA-ban is megjelentek ezek a csúcstechnológiás bevásárlókocsik tesztjelleggel. Ez az egyes áruknak a kosárba helyezése során automatikusan leolvassa az adatokat a csomagolásba épített jelzőről, mindezt pedig egy, a kosárba beépített kijelzőn listázza is a vásárlók számára. Így a vevő már vásárlás közben folyamatosan tájékozódhat a termékek (összesített) áráról, valamint további információkról: termékjellemzőkről és összetevőkről, esetleg lejárati dátumról, garanciális vállalásról.

Ahogy most látjuk, ennek elterjedésétől még messze vagyunk. Habár működő technológiáról van szó, amely nagyban könnyítené a bevásárlást, egyelőre még ott tartunk, hogy sok boltba önkiszolgáló kassza sincs. A vásárló kénytelen egyszer bepakolni a kosarában, aztán ki a futószalagra, majd újra a kosárba vagy bevásárlókocsiba, végül a saját szatyraiba, autójába. Az okoskosárral elég lenne a be- és kipakolás műveletét egyszer elvégezni, és a kasszások munkáját feleslegessé tenné. Viszont még nem is hallhattunk olyanról, hogy bármelyik hazai boltlánc kacérkodna az RFID-technológián alapuló újításon.

6. Vásárlás mobilterminállal

A Personal Shopping System (Személyes Vásárlási Rendszert) sem terjedt el az évek alatt, de legalább már vannak üzletek, amelyek bevezették az újítást: ez lehetőséget biztosít a vevőknek arra, hogy a vásárlás során saját mobiltermináljuk segítségével be tudják szkennelni az árun elhelyezett kódot, ellenőrizni tudják a kiválasztott áruk árát majd anélkül, hogy a kasszánál hosszasan sorba kellene állniuk, önkiszolgáló módon fizetnek.

7. Vásárlás fényképről

Ázsiai metróállomásokon, európai repülőtereken is működnek már hosszú évek óta olyan boltok, amelyekben virtuálisan vásárolhatunk. A lényeg, hogy megállunk egy hatalmas plakát előtt, amelyen termékek fotóit találjuk, telefonunkkal beolvassuk a termékhez tartozó vonalkódot vagy QR-kódot, és mire hazaérünk, az áruház már ki is szállította a megrendelt terméket. Magyarországon is találkozhattunk ilyen kezdeményezésekkel, viszont azóta sem terjedt el ez a fajta vásárlási mód.

8. Okos próbafülkék

Úgy képzeltük évekkel korábban, hogy a jövő próbafülkéiben a tükör mellett (vagy helyett) már inkább saját testünk vetített képét látjuk majd. A próbafülkében található szenzorok aprólékosan beszkennelik testünk formáját, és így ajánl nekünk különböző ruhákat - például inget ahhoz a nadrághoz, amit épp felpróbálunk. A vásárlás felgyorsítása érdekében pedig egy csúszdán keresztül érkezik a próbafülkébe a raktárból az egy számmal nagyobb vagy kisebb ruhadarab.

Hazánkban a Decathlon válhatott volna úttörővé ebben: a Nyugati téri üzletében 2016-ban tesztelte a cég a digitális vásárlósegítő szolgáltatásait: termékismertető terminálokat, intelligens tükröket, és az okos próbafüléket. A digitális képszerkesztővel ellátott okos tükör segítségével a vevő egyszerre „próbálhat fel" többféle színű és méretű terméket, az okos próbafülkében pedig a tabletekkel felfegyverzett eladóktól kérhet a vevő eltérő színű vagy méretű terméket, anélkül, hogy a helyiséget el kellene hagynia.

+1. Eladó nélküli boltok

Manapság a legnagyobb újításnak, amely megreformálhatja a személyes bevásárlást, az eladó nélküli boltokat tekintjük. A járvány rásegített, hogy ismét előtérbe kerüljön az olyan kisboltok gondolata, amelyben teljesen önkiszolgáló módon vásárolhatnak a vevők. Utoljára az Amazon rukkolt elő hasonlóval, és ha a tesztboltjai beválnak, akkor tovább terjeszkedhet majd Európában, akár hazánkba is. 

Ez a fajta új bolttípus azt a gondot is megoldhatja, amellyel évek óta küzdenek az elöregedő társadalmak: a falvak elnéptelenedése miatt egyre nehezebb alapvető szolgáltatásokat is fenntartani. Svéd mintára a nem túl távoli jövőben akár itthon is megjelenhetnek az eladó nélküli boltok. 

| Forrás: penzcentrum.hu | Címlapkép: Getty Images

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Versenyben

Ingatlanpiac

Üzleti hírszerzés, biztonság