Visszavonulása előtt a rutinos csatár még rúgott egy mesterhármast – így fordíthatnánk focinyelvre Angela Merkel december végi menetelését. A német kancellár utolsó aktív politikai évébe lépett, idén ősszel már nem indul újra. Véget ér tehát 2005-ben kezdődött kormányfői időszaka, de előtte még egész Európa jövőjét meghatározó döntésekben vállalt kulcsszerepet. Idehaza is sokat beszéltünk az EU 2021-2027 közötti költségvetéséről és a koronavírus miatt szükséges újjáépítési alapról a jogállamisági mechanizmus miatt belengetett magyar és lengyel vétó miatt – Angela Merkel nélkül aligha született volna kompromisszum.
Az EU és Nagy-Britannia tavaly év végén szinte az utolsó percben megállapodott a brit kilépést követő új kereskedelmi szabályokról. A kulisszák mögött az egyik főszereplő, mondanunk sem kell, a német kancellár volt. Végül december 30-án, amikor a koronavírustól szenvedő világ reménykedve figyelte az első oltások beadását, az óévtől, az Európai Unió soros féléves német elnökségétől és utolsó teljes kancellári évétől Merkel nagyszabású geopolitikai alkuval búcsúzott. Az EU vezetői – Ursula von der Leyen bizottsági elnök és az Európai Tanácsot vezető Charles Michel – társaságában Hszi Csin-ping kínai elnökkel átfogó kereskedelmi megállapodásra bólintott rá. (A betűszavak kedvelőinek: CAI, azaz Comprehensive Agreement on Investment.)
Noha utóbbiról esett legkevesebb szó az európai nyilvánosságban, könnyen lehet, hogy az EU jövőjére ennek lesz a legnagyobb hatása. (Még akkor is, ha az Európai Parlament, illetve a tagállami országgyűlések jóváhagyása miatt az egyezmény legkorábban 2022-ben léphet életbe.)
A most lezárult CAI-tárgyalássorozat több mint hét évig csordogált és sokáig legfeljebb azokat hozta lázba, akiknek már az oviban is paragrafus volt a jelük.
A felek most mindenesetre kölcsönösen megkönnyítik egymás cégeinek piacra jutását. Ezt elsősorban az európaiak szorgalmazták: Kína máig arra kényszeríti a hozzá befektető nyugati cégeket, hogy helyi partnerekkel társuljanak, különben nem kapnak engedélyt. (A pekingi engedményekért cserébe Brüsszel is megköti a saját kezét, például az uniós stratégiai ágazatokban való kínai befolyásszerzést a jövőben nehezebb lesz meggátolni.) A CAI alapján kidolgozzák majd a Kínába fektető cégeket védő mechanizmusokat. Régi panasz ugyanis, hogy a hatóságokkal vagy üzleti partnerekkel való bármilyen konfliktus esetén a helyi bíróságok szisztematikusan a külföldiek kárára döntenek. Végül a kínai fél megígérte, erőfeszítéseket tesz a környezetvédelmi és munkavédelmi körülmények javítására – utóbbi szemérmes körülírása a széleskörűen alkalmazott kényszermunkának.
Noha európai nagyvállalatok régóta lobbiztak egy megállapodásért, az egyezményt a kontextus teszi igazán jelentőssé. Elsősorban az időzítés: az egymást tiszta szívből gyűlölő amerikai demokrata és republikánus elit szinte már csak Kína visszaszorításában ért egyet. Donald Trump éppúgy ezen dolgozott, mint Joe Biden hamarosan hivatalba lépő kormánya. Utóbbi előbb informálisan, majd nyíltan is jelezte, hogy szerinte nem túl jó ötlet most lezárni a Kínával folytatott egyeztetéseket.
Jake Sullivan, Biden leendő nemzetbiztonsági főtanácsadója még decemberben jelezte, „örülne”, ha az európaiak és az amerikaiak megoszthatnák egymással „Kínával kapcsolatos közös aggodalmaikat”.
Az alig burkolt figyelmeztetés nem érdekelte az EU-t, illetve a gépezetet mozgató német kancellárt. Merkel minden politikai súlyát latba vetve, s az EU intézményein belüli német hálózatot használva vitte végig akaratát – nem törődve egyes tagállami kormányok, így például a lengyelek vagy a hollandok fenntartásaival.
A teljes cikk: Keleti nyitás Merkel-módra: történelmi kínai alkuval búcsúzik a kancellár
