Az MI Koalíció egy, az ország üzleti, akadémiai, kutatói, illetve állami szférájának szervezeteit tömörítő szakmai fórum, aminek az elsődleges feladata az volt, hogy kidolgozza az ország mesterséges intelligencia stratégiáját. Ennek kidolgozása során a vezérelv a hazai vállalkozások versenyképességének javítása volt, természetesen az MI alkalmazásával. Nem szabad szemet hunyni a problémák felett, hiszen csak úgy lehet kiküszöbölni őket, ha tudomásul vesszük a létezésüket és dolgozunk a megoldásukon. Magyarországon viszonylag kevesen ismerik az MI-t és még kevesebben vannak, akik tudják, hogy hogyan is lehet használni, beépíteni a gazdasági folyamatokba. Sokan csak felszínes, például a hollywoodi filmekből származó ismeretekkel bírnak a mesterséges intelligenciáról és emiatt számos negatív sztereotípia is ott van a közbeszédben. Ezeket a sztereotípiákat le kell rombolni, az emberekkel meg kell ismertetni a technológiát és azt is meg kell mutatni, hogy hogyan tudják használni.

Az edukáció és a népszerűsítés érdekében Európában először Magyarországon szerveztek mesterséges intelligencia kiállítást és az MI-t népszerűsítő kampányok is indultak. Az MI Koalíció kidolgozta az MI ökoszisztéma országtérképét és egy, a mesterséges intelligenciát alkalmazó adatgyűjtő oldalt is létrehoztak, ez az AI-Hungary.com. Jakab Roland elmondta, hogy az egyik legizgalmasabb program egy alapozó kurzus, a Mesterséges intelligencia kihívás megszervezése lesz. Ennek keretében az év végéig legalább egymillió emberrel tervezik megismertetni az MI-t és a hozzá kapcsolódó technológiákat.

Nincs olyan, akit ne érintene az MI forradalom

Az MI az elmúlt 10 évben annyit fejlődött, hogy azt akár egy ipari forradalomként is fel lehet fogni. A történelem korábbi ipari forradalmaival ellentétben viszont ez esetben nem egy természeti erőforrás volt az indikátor, hanem a puszta emberi szakértelem. Sokan vannak, aki úgy gondolják, hogy nincs szükségük elsajátítani az MI készségeket, hiszen őket ezek a változások nem érintik. Ez viszont nem így van, az MI már az életünk része és meg kell tanulnunk együtt élni vele. Vegyük például a munkaerőpiacot, ami radikális átalakuláson fog átesni a következő években. Mondhatni egy új dimenzióba csöppenünk, ahol az tud majd érvényesülni, aki készség szinten ismeri az MI-t. Példának felhozhatjuk a mezőgazdaságot, ahol már most is a mesterséges intelligencia és annak vívmányai jelentik a versenyelőnyhöz a kulcsot. Képzeljük el, ahogy egy drón siklik keresztül a földeken és az audio és vizuális információkat feldolgozva jelzi, hogy hova mennyi növényvédő szert kell még alkalmazni, hogy az a terménynek is jó legyen és a földet se terhelje meg túlságosan. Meg lehet említeni a pénzügyi szektort is, ahol az MI segítségével gyors és automatikus folyamattá válik egy hitelelbírálás.

A jövő üzemanyaga az adat, amit a mesterséges intelligencia felhasznál és gyakorlatilag egy új időszámításba repíti a gazdaságot. Az egyik legfontosabb szempont viszont a biztonság, ezen a téren pedig az államnak lesz jelentős feladata. Biztosítania kell a tárolt és feldolgozott adatok biztonságát, visszaélésről, sérelemről a jövőben szó sem lehet. Az MI át fogja alakítani az ország gazdaságát, evidens tehát, hogy ennek az infrastruktúráját és kereteit ki kell építeni, fel kell készülni. A következő 10-20 év a változások és a fejlődés kora lesz, és ha jól használjuk az MI-t, akkor a profit sem fog elmaradni. A Mesterséges Intelligencia Koalíció számításai szerint, ha a technológiát megfelelőképpen állítjuk a szolgálatunkba, akkor a 2030-ig terjedő időszakban 15 százalékos gazdasági növekedésre és a vállalati szektor termelésének akár 26 százalékos bővülésére lehet számítani. A célok tehát megvannak, már csak el kell menni odáig. Jakab Roland szerint Magyarországnak megvan a lehetősége rá, hogy a jövőben az autonóm járművek fejlesztési és tesztelési központjává váljon. Merni kell nagyot álmodni, hiszen jelenleg az MI nyújtotta új út elején vagyunk még.

Jakab Rolanddal Érczfalvi András beszélgetett Monitor Délután című műsorunkban.

 

Az interjút itt meghallgathatják: Az adat a jövő üzemanyaga