Nyomtatás

Ismét szabotőrt fogtak a Teslánál

2020-10-08 1190

A Tesla azt közölte a kaliforniai Fremontban található autógyárában dolgozókkal, hogy egyik volt kollégájuk még szeptemberben szabotálni akarta a termelést – derült ki egy belső levelezésből.

A létesítményben gyorsan reagáltak az incidensre, és a termelés csak rövid időre szakadt meg – áll a Bloomberg által nyilvánosságra hozott emailben, amit Al Prescott, a Tesla vezető jogtanácsosa írt.

Prescott közölte, hogy két héttel korábban az informatikusaik és információbiztonsági szakembereik felfedezték, hogy egyik munkatársuk szabotázsakciót hajtott végre a gyár egy alrendszere ellen. „A gyors reagálásukkal elejét vették a további károknak, és a termelés néhány óra múlva ismét zavartalanul folyt” – folytatta.

Kihagyták a rendőrséget az ügyből

Több mint 10 ezren dolgoznak a Tesla fremonti egységében, ahol Model S, X, 3 és Y típusokat készítenek. A belső levelezésből nem derült ki, hogy az amerikai elektromosautó-gyártó egymaga kezelte az esetet, vagy pedig segítséget kért a rendőrségtől. A Bloomberg megkeresésére a fremonti rendőrség azt válaszolta, hogy nem vonultak ki egy olyan esethez sem, ami megfelelne a Tesla gyárában történteknek.

A károkozó alkalmazott arra készült, hogy egy kollégájára kenje tettét, és megsemmisítse a vállalat egyik számítógépét. Miután a meg nem nevezett dolgozónak megmutatták az ellene szóló, a Tesla által megcáfolhatatlannak nevezett bizonyítékokat, az beismerte tettét, azt követően pedig elbocsátották.

Nem először vált célponttá a Tesla

Ez már nem az első alkalom, hogy a Tesla egyik gyára ellen szabotázst kísérelnek meg. Augusztusban Elon Musk, a vállalat vezérigazgatója megerősítette, hogy egy 27 éves, orosz nemzetiségű férfi egymillió dollárt kínált fel a nevadai üzem egyik dolgozójának, hogy az zsarolóvírust juttasson a létesítmény számítógépes rendszerébe. A Tesla munkatársa azonban értesítette az FBI-t, és letartóztatták a felbujtót.

Régebben, 2018-ban Musk ugyancsak egy szabotőrakcióról értesítette alkalmazottjait. Később Martin Trippként nevezte meg az elkövetőt, aki azóta is pereskedik a Teslával. Trippet a gyártó többek között azzal is megvádolta, hogy lövöldözni akart a nevadai létesítmény területén, a rendőrség azonban megállapította, hogy Trippnek nem voltak ilyen szándékai.

Még 2016-ban a Tesla beperelte egy olajipari vállalat egyik korábbi vezetőjét, mert az Musknak adta ki magát a Tesla egykori pénzügyi vezetőjének, Jason Wheelernek írt levelében. A Tesla azt állítva indított pert, hogy a levél az olajipar azon törekvését szolgálta, ami a vállalat környezetkímélő közlekedési elképzeléseinek aláásására irányul – olvasható a The Detroit News oldalán.

(Üzleti Hírszerzés/autopro.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Versenyben

Ingatlanpiac

Üzleti hírszerzés, biztonság