Nyomtatás

Digitális nomádként saját maga ügyfele lesz az Airbnb vezérigazgatója

2022-01-26 634

A digitális nomád életforma lesz a jövő utazási trendje az Airbnb alapító-vezérigazgatója, Brian Chesky szerint, aki maga is erre az életformára vált. Saját maga ügyfele lesz az Airbnb vezérigazgatója. Brian Chesky bejelentette: ezentúl úgy akar élni, hogy néhány hetenként új városba költözik, és ehhez mindig a szállásmegosztó platformon keres magának lakást. Chesky szerint a koronavírus-járvány óriási változást hozott az utazások világában, a home office jóvoltából ugyanis most „először tudnak emberek milliói bárhol lakni” – írta a Twitteren.

Az elmúlt évben 100 ezer Airbnb-ügyfél foglalt le legalább három hónapos vagy ennél is hosszabb tartózkodást – írja egyik bejelentkezésében. Az idei év legnagyobb utazási trendje szerinte az lesz, hogy az emberek szétoszlanak városok ezreibe, hogy heteket, hónapokat vagy ennél is hosszabb időszakokat töltsenek el egy-egy helyen.

Sokkal többen kezdenek el külföldön élni, mások egész nyárra elutaznak, sőt lesznek olyanok, akik teljesen feladják majd a bérelt lakásukat, hogy digitális nomádokká váljanak. A városok és az országok azért fognak versenyezni, hogy magukhoz csalogassák ezeket a távmunkásokat.

Chesky maga egyelőre főleg Atlantában szeretné tölteni az idejét, és alkalomadtán San Franciscóban bérelne Airbnb-lakásokat, ahol a cég főhadiszállása van –  írja a heise.de a dpa híre alapján.

I  Forrás: turizmus.com

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Versenyben

Ingatlanpiac

Üzleti hírszerzés, biztonság