A nemzetközi trendek már korábban előrevetítették, hogy a halasztott fizetés és a kamatmentes részletfizetés nem egy átmeneti divathullám.
Nem a pénzhiány a kulcs
A megoldás mostanra organikus részévé vált a tech-vásárlók mindennapjainak, mindezt jól mutatja, hogy áprilisban az iPon.hu vásárlóinak immár 10 százaléka döntött a BNPL fizetési megoldás mellett. A Buy Now, Pay Later fizetési módot választó felhasználók átlagos rendszeres havi nettó jövedelme pedig eléri a 630 ezer forintot.
„Ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a konstrukciót nem a likviditási problémák áthidalására használják” – hangsúlyozta Bruzsa Géza, az Instacash és a Milpay vezérigazgatója. „Sokkal inkább egy okos cash-flow menedzsmentről van szó: a vásárlók megtartják saját megtakarításaikat vagy likvid tőkéjüket, miközben a kosárértéket kamatmentesen osztják szét több hónapra, anélkül, hogy bonyolult, papíralapú és lassú banki hitelekkel kellene bajlódniuk” – tette hozzá.
Villámgyors bírálat: 5,9 perc
A digitális generáció számára a fizetési folyamat hossza kritikus tényező. Ha egy fizetési felület bonyolult, az ügyfél elhagyja a kosarat. Az Instacash mögött álló technológia ezen a téren is szintet lépett: a megrendelés gomb megnyomásától a fizetés teljes befejezéséig tartó folyamat medián ideje mindössze 5,9 perc.
„Nincs szükség munkáltatói igazolások szkennelésére, fizikai dokumentumok postázására vagy napokig tartó hitelbírálatra. Ez a radikális gyorsaság tükröződik vissza a fogyasztói visszajelzésekben is, amely egyebek mellett meglepően egyszerűnek, zseniálisan 21. századinak, zökkenőmentesnek nevezik az ügyintézést, hozzátévé, hogy több webshop is alkalmazhatná ezt a megoldást.”
Minden ötödik vásárló visszatér
A kereskedők számára a BNPL bevezetését ösztönző elsődleges motiváció eddig a kosárérték növelése volt. A nemzetközi adatok szerint a konstrukció akár 20-30%-kal is növelheti az átlagos kosárértéket. Az iPon.hu adatai azonban egy másik, talán még fontosabb üzleti előnyre világítanak rá: az ügyfél lifetime-value (LTV) és a lojalitás drasztikus emelkedésére.
A statisztikák szerint minden ötödik BNPL-felhasználó visszatérő vásárló, vagyis legalább másodszor vagy akár többször is igénybe veszi ezt a fizetési módot ugyanannál a kereskedőnél.
„A BNPL fizetési megoldások egy ilyen nehéz időszakban, mint a 2026-os év, segíthetnek abban, hogy a kereskedelmi cégek új vásárlókhoz jussanak a rugalmas feltételek és a gyors ügyfélminősítésből kifolyólag” – nyilatkozta az adatok kapcsán Wittmann István, az iPon kereskedelmi és üzletfejlesztési igazgatója.
A kereskedelmi és üzletfejlesztési igazgatója azt hangsúlyozta, hogy a BNPL fizetési megoldások egy olyan nehéz időszakban, mint a 2026-os év, segíthetnek abban, hogy a kereskedelmi cégek új vásárlókhoz jussanak a rugalmas feltételek és a gyors ügyfélminősítésnek köszönhetően.
„Az elmúlt 3 évben több, mint 200 százalékos árbevétel növekedést értünk el, közel 1 millió termék található meg a webshopunkban, új raktár és telephely kialakítására került sor Újpesten az Ezred utcában, ezzel a raktározási kapacitás a húszszorosára emelkedett” – tette hozzá Wittmann István.
Bruzsa Géza fintech szakértő hangsúlyozza, hogy a BNPL ma már nem hiteltermék a fogyasztó szemében, hanem egy intelligens, digitális fizetési funkció, amely beépül a mindennapi pénzügyi kultúrába.
A magyar piac is szintet lépett
„Azok a webáruházak, amelyek nem kínálnak integrált, azonnali döntést biztosító halasztott fizetési alternatívát, a jövőben komoly versenyhátrányba kerülhetnek a fizetőképes, prémium ügyfélrétegeknél” – emelte ki Bruzsa Géza.
Magyarországon a BNPL-forradalom az elmúlt időszakban váltott sebességet, két év alatt ötszörösére emelkedett a Buy Now, Pay Later megoldást kínáló webáruházak aránya. A szakértők szerint a gyors elterjedés oka a mérhető üzleti hatásban keresendő. A konstrukció elsőként főként a műszaki és a gamer szektorban erősödött meg, de ma már jóval szélesebb körben jelenik meg, már nemcsak műszaki cikkeknél, hanem például utazásoknál és szállásfoglalásnál is használják.
Novembertől a halasztott fizetési (BNPL) megoldások egy részére a fogyasztói hitelekre vonatkozó szabályok lépnek életbe, így szigorúbb tájékoztatási és hitelképesség-vizsgálati előírások vonatkoznak majd rájuk. A szakértők szerint azonban a módosítás nem veszélyezteti a konstrukció jövőjét. Bruzsa Géza vezérigazgató hangsúlyozza, hogy már a kezdetektől úgy fejlesztették ki a rendszerüket, hogy az lehetővé tegye az Fhtv. előírásainak való megfelelést.























