A tengeren exportált kőolaj negyede a Hormuzi-szoroson halad át a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adatai szerint. Ennek kiesése közel duplájára emelte a kőolaj árát, miután nem tudják a tankerhajók használni a világpiacra vezető Hormuzi-szorost.
Ugyan a konténerhajózásban nincsen fontos szerepe az Irán által blokkolt tengeri útvonalnak, mégis kihat minden áru szállítására is. Ezt jól mutatja, hogy már meg is indult a konténerhajózási díjak emelkedése. Egy tengeri konténer Kínából Európába eljuttatásának költsége egy hónapja kétezer dollár volt, ez március végéig 2500 dollárra emelkedett.
Az áraknál is nagyobb problémát okozhat az ellátási láncok szétzilálódása. „Mivel számos konténerhajó nem tud elindulni az Arab-öbölből, ottmaradtak konténerek, globális szinten kapacitáshiány alakulhat ki. Hasonló helyzet alakulhat ki hamarosan, mint amit a covid idején láthattunk” – figyelmeztet Kulcsár Róbert, a Shoprenter társalapítója és vezető tanácsadója.
Nem véletlen, hogy a hazai webshopok működtetéséhez informatikai rendszereket biztosító vállalkozás figyelemmel kíséri a szállítási útvonalak változásait. A logisztikai kihívások hatással lesznek a hazai e-kereskedelmi piac fejlődésére.
Újra bebizonyosodott: törékeny az ellátási lánc
A logisztikai problémák miatt az e-kereskedők egy részének sokkal nagyobb kihívás lesz az áruk időbeni beszerzése, növelni kell a bizonytalan helyzetben az árukészletet – mutat rá Kulcsár Róbert.
Nem csak a hajózásban várhatók ugyanis szűk keresztmetszetek. A légi áruszállításban sem csupán a drágább üzemanyag okoz gondot. Mivel csak a Kaukázusban egy szűk folyosón és Szaúd-Arábia déli partjainál tudnak a repülők közlekedni Ázsia és Európa között, a hosszabb út miatt csökken a kapacitás is.
A légi áruszállításban az áruk közel fele a menetrendszerű személyszállító gépeken éri el úticéljait. Mivel az Ázsia és Európa közötti forgalom fordítókorongjának számító Arab-öböl menti országokban akadozik a forgalom, így költségesebb, kevésbé kiszámítható és időigényesebb az áruk célba juttatása.
Rövid távon még nyerhet is a hazai e-kereskedelem
Már a magyarországi kereskedők is szembesülnek a költségek emelkedésével. A hazai logisztikai szolgáltatók közül is többen megkezdték a szállítási díjak emelését. Ennek hatása azonban igen eltérő lesz a termékek árkategóriája szerint. Az alacsony értékű termékeknél a logisztika költsége arányaiban nagyobb hatást érhet el.
„A kínai piacterek legnagyobb előnye az olcsóság volt, de ha a szállítás drágul és lassul, ez az előny gyorsan elolvad. A hazai kereskedőknek persze nem az a dolguk, hogy ugyanebben a versenyben próbáljanak nyerni, hanem hogy olyan értékajánlatot adjanak, ami nem pusztán az árra épül” – mondta a Shoprenter vezető tanácsadója.
Kulcsár Róbert szerint ez különösen az impulzusvásárlásoknál lehet fontos: a nagyon olcsó, gyakran rendelt termékek ára érzékenyebben reagál a jelenlegi helyzetre. Ezért versenyelőnybe kerülhetnek azok a kereskedők, akik nemcsak az árral, hanem a szolgáltatások minőségével, egyedi ajánlatokkal, személyre szabott megoldásokkal szólítják meg vásárlóikat.
Több fronton ható drágulás
Az iráni háborús konfliktus nemcsak az energiaárakra, hanem a szénhidrogénből gyártott műanyagok piacára is jelentős hatással van. A csomagoláshoz használt petrolkémiai termékek ára 50-100 százalékkal növekedett az elmúlt hetekben.
A kialakult helyzet miatt komoly alapanyag- és áruhiány fenyeget a piacon. Ezzel a drasztikus drágulással és az ellátási problémákkal heteken belül a magyar vállalatoknak is szembesülniük kell. Mindez ismét csak drágítja az e-kereskedők számára fontos logisztikai költségeket.
Ha sikerül gyorsan lezárni a konfliktust, akkor reménykedhetünk, hogy csak átmeneti lesz az inflációs hatás. De ha csak néhány hónnappal is elhúzódik, az már a hosszabb távú inflációs várakozásokba is beépül. Mivel már nyáron meg kell rendelni az e-kereskedelemben kiemelten fontos karácsonyi szezonra az árukat, ha nem lesz gyors rendezés, hosszabb távon is jelentős áremelkedéssel kell számolni.
Ki marad talpon?
A Shoprenter vezető tanácsadója szerint a változó környezet a hazai vállalkozásokat is próbára teszi. Gyorsan versenyhátránnyá válhat a devizakockázat kezelése, a költségek tudatos kontrollja és a hosszabb távú stratégia hiánya. Azok a kereskedők lehetnek a következő hónapok kihívásos időszakának nyertesei, amelyek vásárlóik felé egyedi értékajánlattal tudnak megjelenni, eközben tudatosan és proaktívan menedzselik költségeiket.
Nem elég a termékeket jó áron adni, egyedi szolgáltatást kell biztosítani. Ilyen megoldás lehet, például ha kerékpárt összeszerelve tud házhoz szállítani egy webshop, csomagajánlatokat készítenek, vagy alma helyett szeletelt gyümölcsöt árulnak. Az ilyen megoldások megtalálása nem könnyű feladat, de csakis ezektől várható, hogy hosszú távon is sikeres, a válságokkal ellenálló céget tudjanak a hazai e-kereskedők építeni – tanácsolja Kulcsár Róbert.


























